Erotikus fotóknak készültek, de túlzás volna azt állítani, hogy a 18 éves, hamvas Madonna őrülten kívánatos a Herman Kulkens által készített fotókon.
A meglepően vézna és meglehetősen szőrös, többnyire anyaszült meztelen lány borzalmas díszletek között pózol a kamerának 1977 körül, és a végeredmény láttán nyugodtan kijelenthető: az elmúlt évtizedekben Madonna az előnyére változott - ha nem hiszi, kattintson a liveauctioneers.com oldalára, és nézze végig a mintegy két tucatnyi képet.
Az aktfotók egy része a Penthouse magazinban jelent meg 1987-ben, az egész sorozat az újság alapítójának, Bob Guiccionének a gyűjteményéből került elő, a 2010-ben meghalt tulajdonos kollekcióját egy éve felvásárolta egy másik gyűjtő, aki november 9-én elárverezi a fotókat.
A későbbi dögös szupersztár ezeken még eredeti sötétbarna hajával, minden értelemben természetes állapotában látható.
Az az idő tájt még teljesen ismeretlen Madonna akkoriban a tánc iránt érdeklődött, mindössze 35 dollárral a zsebében utazott New Yorkba szerencsét próbálni és pincérnőként, valamint háttértáncosként igyekezett megélni, keresetét pedig meztelen fotózással egészítette ki. Nem sokkal később történt az is, hogy egy sötét utcán két férfi megtámadta és késsel fenyegetőzve szexre kényszerítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.