Celeb

Luxusajándékot kapott Csepregi Éva

A. T.

Létrehozva: 2013.10.24.

Saját meglepetésbulijába csöppent Csepregi Éva, aki kedden ünnepelte hatvanadik születésnapját. Az énekesnő a torta mellé különleges meglepetést kapott.

A Neoton énekesnője – mit sem sejtve barátai és családtagjai összeesküvéséről – lázasan készülődött a pesti mulatóban tartandó koncertjére. Idegenek helyett azonban szerettei, barátai és rajongói várták, hogy egy hatalmas dáridóval emlékezzenek meg arról, hogy belépett a mágikus hatodik ikszbe. – A menedzserem azt mondta, hogy egy céges buli meglepetésvendége leszek, így el kellett bújnom, és csak akkor jöhettem elő, amikor a nézők már helyet foglaltak. 

Egy hatvanperces élő műsorral készültem, de furcsa volt, hogy a zenekart nem láttam a színpadon – mesélte élményeit Éva, aki eközben egyre több ismerős arcot fedezett fel a tömegben.  Szulák Andi, Kautzky Armand, Vágó Berni, Nagy Sanyi és Csonka András is felbukkant az ünneplők között. – Könnyeimmel küszködve énekeltem el a dalokat. Ráadásul a teremben az ajándékom, egy nagy jakuzzi állt.

Éva temperamentumát, energiáját nézve szinte hihetetlennek tűnik ez a kerek évforduló, főleg úgy, hogy szerencsés adottságainak köszönhetően akár éveket is letagadhatna a korából. – Rengeteg tervem van, tele vagyok ötletekkel, amelyeket ideje megvalósítani. Én is készítettem számadást, van, amit így és nyilván van, amit máshogy csinálnék, ha lehetőségem lenne rá, de most nagyon boldog vagyok – summázta az életét Csepregi Éva. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080216
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080216
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080216
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam