Leleplezték: milliárdossal lépett félre a színésznő

megcsalás
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 23. 09:00
Gwyneth Paltrow korábban minden úton-módon próbált ellehetetleníteni egy cikket, amelyet a Vanity Fair magazin tervezett megjelentetni róla. Most már értjük, miért.
Bors

A cikk még sem jelent, de máris nagy vihart kavart, és a színésznő jó előre a szóvivőjén keresztül sietett leszögezni, hogy egy szó sem igaz belőle.

De miért is ideges ennyire? Nos, a celebitcy.com szerint azért, mert a cikk nem kevesebbet állít, mint hogy Gwyneth öt évvel ezelőtt félrelépett: megcsalta a férjét, Chris Martint egy miami milliárdossal, Jeffrey Sofferrel – a férfi ma már a modell Elle MacPherson férje.

2008-ban a dúsgazdag férfi magánrepülőgépen vitette a színésznőt az egyik szállodájának megnyitójára, Gwyneth-t másnap a jachtján látták, amúgy pedig a villájában szállt meg. A párosról a megnyitón közös fotók is készültek, ezeket ide kattintva nézheti meg.  Különös módon éppen akkoriban voltak olyan nagy zűrök a színésznő házasságában, hogy hónapokig úgy nézett ki, a két gyerek ellenére elválnak zenész férjével.

Könnyen lehet, hogy ebben közrejátszott az említett affér. A magazin egy másik viszonyt is megszellőztet: Gwyneth állítólag egy nős irodalmi kiadóval is összeszűrte a levet. Ez azt is megmagyarázná, miért beszélt a színésznő éppen nemrég bocsánatos bűnként a megcsalásról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.