Régen ért el olyan szép eredményeket saját gyártású műsor a TV2-n, mint az egy hónapja futó Édes élet. A sztárok mindennapjait nyomon követő reality megszorongatja a konkurenciát, így nem meglepő, hogy a legintimebb titkaikat – szülés, plasztikai beavatkozások – kiteregető celebeket alaposan megfizeti a csatorna.
A Bors megbízható forrásból megtudta, hogy Horváth Éva, Varga Viktor, Cinthya Dictator, Gombos Edina, Alberto, Szögeczki Ági, Berki Krisztián, Pamela és a Gáspár család forgatási napokra lebontva kapja bérét. – Ez az összeg száz- és háromszázezer forint között mozog – súgta meg a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.
Joggal gondolhatnánk, hogy az RTL-nél már bizonyított, adócsalás miatt felfüggesztett börtönre ítélt Gáspár Győző elég dörzsölt ahhoz, hogy kialkudja magának a legmagasabb összeget. Már csak azért is, mert korábban azt állította, hogy a most megkeresett pénzekből akarja rendezni adótartozását. Az pedig egészen biztos, hogy a kétszázezres átlagot megkapta a csatornától.
Úgy tudjuk, hogy a műsorban foglalkoztatott hírességek hetente három napot állnak kamera előtt, vagyis a család legalább 2,4 milliót zsebre vág egy hónapban. Amikor a napi háromszázezres gázsiról kérdeztük, a showman hevesen tiltakozott.
– Bárcsak úgy lenne, bárcsak úgy lenne! – mondta Győzike, akinek hallhatóan talán bogarat is ültettünk a fülébe, máris ideges lett attól, hogy más esetleg többet kaphat nála. Mindenesetre a témáról nem kívánt nyilatkozni.
Bár a legrosszabb feltételekkel aláírók is minimum havi egymilliót vihetnek haza, és az ügyesebbje akár három és felet is, nem mellékes, hogy ebből még adózniuk is kell – bár ezt Győzike már úgyis tudja.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.