Celeb

Fluor Tomi ellátogatott a Szomszédokhoz

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2013.09.14.

Facebook-oldalak, internetes fórumok egyik kedvence a Szomszédok című sorozat. A 27 éve írt epizódokra „rákattantak” a mai fiatalok. Horvát Ádám rendező szerint arra kíváncsiak a tinik, ami a tankönyvekben nincs benne.

Már Fluor Tomi is ellátogatott Gazdagrétre, hogy megnézze: hol játszódott az 1989-től 2009-ig forgatott magyar televíziós sorozat, a Szomszédok. – Van egyfajta balkáni bája annak a szocreál naivitásnak, amit a műsor képvisel – avat be látogatása miértjébe a népszerű előadó.

– Mai szemmel már nagyokat nevetünk azon, hogy Vágási Feri beszáll az internetbe, vagy hogy Lenke néni berakja a csirkecombot a számítógépbe, mert lefagyott – osztotta meg lapunkkal a teleregényhez fűződő örök emlékeit Fluor Tomi, akinek Halenda című dalát rá is vágták a sorozat egyik kultikus jelenetére.

Nem Fluor Tomi az egyetlen, aki felkereste a legendás helyszíneket, hiszen már külön túrák szerveződnek a Gazdagréti lakótelepre. – Merker Dávid szociológus ötlete alapján szerveztük az első sétánkat, amely során az eredeti helyszínekre visszük a látogatókat. Útba ejtjük a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolát, a Muskátli presszót és a katolikus templomot – nyilatkozta lapunknak Lénárd Anna a Budapesti Aszfalt Projekt (BUPAP) által szervezett, hamarosan újrainduló séták egyik szervezője.

Tény, a ’90-es évek legnépszerűbb magyar televíziós sorozata ma aranykorát éli. A szocialista korszakot, majd a rendszerváltást követő esztendőket is bemutató, 1987-től 1999-ig futó szappanoperát már kétszer ismételték, és azóta is töretlen sikernek örvend. S hogy mi a hajdani sorozat mai sikerének titka?

Miért töltenek fel fiatalok, idősebbek egyaránt újabb és újabb epizódokat az internetre? Miért alakulnak Szomszédok-csoportok a Facebookon, miért tűnnek fel nap mint nap örökzöld mondatokkal színesített képek az interneten? Erre a sorozat rendezője, Horváth Ádám válaszol.

– Ez a mai fiatalok számára már történelem. Egyrészt sok olyan információt kapnak az elmúlt időszak hétköznapjairól, amit iskolában nem lehet megtanulni. Másrészt olyan neves és tehetséges színészek játszották, akik ma is népszerű és ismert figurák – nyilatkozta lapunknak Horváth Ádám.

– A mai fiatalok azt is hallhatják, milyen volt akkor a hétköznapi nyelvezet, mert én azt jelenítettem meg a sorozatban. Az élelmiszerárak, az aktuális társadalmi jelenségek, események, az akkori technológia mind-mind benne voltak a Szomszédokban, ellentétben a mai sorozatokkal. Ezekben nincs benne maga az élet – fejtegette a siker titkát az ismert rendező.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030709
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség