Különleges találkozás várt tegnap korán reggel a Barátok közt Fekete Alizára. Nagy Alexa két szibériai kistigrissel játszhatott, simogathatta őket – igazán közel kerülhetett hozzájuk.
– Pár évvel ezelőtt voltam már tigrisek közelében, de azok idősebbek voltak, nem vehettem a karomba őket. Ezek a kicsik viszont átölelték a nyakamat és odadugták a fejüket is hozzám. Imádni valóak, most voltam a legközelebb hozzájuk. Annyira megtetszettek, hogy a hétvégén visszajövök ide – lelkendezett a színésznő az abonyi magánállatkert két nyolchetes sztárja, Szibír és Usszuri iránt, akik Szibériáról és az ottani folyóról kapták becses nevüket.
A tigrisek mindössze nyolchetesek, de már tíz kilót nyomnak és igen elevenek. Többször is levadászták a gyanútlan színésznőt, aki nem csak hogy bemerészkedett hozzájuk, de tejjel meg is etette őket.
– Az elején kis mohók voltak, de aztán megteltek, mert még pici a gyomruk. Mind a kettő annyira tündéri volt, hogy nincs kedvenc, nem tudok választani. Hazavinném mind a kettőt, csak maradnának mindig ilyen picik!
Alexa csillogó szemmel babusgatta a két kölyköt, és sikerült néhány karcolással megúsznia a pajkos macskafélék „támadásait”.
Persze, az állatkert más lakóit is meglátogatta: a madagaszkári gyűrűs farkú majmoknak is adott enni, és megsimogatta a hatalmas víziló, Buborék állát.
Sőt félelmet nem ismerve a szájába is beletette a kezét.
– Annyira bájos teremtmény volt, hogy ezt nem hagyhattam ki – nevetett a csinos színésznő, aki egyedül a kígyóktól fél, minden más állatot imád.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.