Szellő a tömegben gyászolta gyerekei anyját

Szellő István
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 22. 08:25
A temetéseken általában a hozzátartozók vezetik a sírig kígyózó sort, ám az RTL Klub híradósa inkább elvegyült a sokaságban, amikor örök nyugalomra helyezték ikreinek édesanyját.

Szellő István középső fiával vett részt ikergyermekei édesanyjának temetésén. Az RTL híradósa egykori szerelmét, a négyéves Alen és Manna mamáját a tömegben elvegyülve kísérte utolsó útjára. 

Szerdán helyezték örök nyugalomra Szellő István ikergyermekeinek édesanyját. Naim Renáta és az RTL híradósa három év után 2009-ben szakított. A szír származású Reni a kapcsolat megromlása után tudta meg, hogy gyermeket vár, és úgy döntött, hogy egyedül is vállalja az anyaságot. Ám a sors közbeszólt. Még nem voltak egyévesek a kicsik, amikor kiderült: súlyos beteg. Hosszú küzdelem után augusztus 6-án hunyt el. A félárván maradt négyéves Alent és Mannát a híradós barátai, a gyerekek keresztszülei vették magukhoz.

– Csak a keresztapuka volt jelen a búcsúztatáson, Kati otthon maradt a kicsikkel – árulta el a Borsnak Somogyi István, aki feleségével együtt ápolta Renit és vigyázott az ikrekre. 

A 37 éves Renátát tegnap délelőtt a Farkasréti temetőben barátnői, szomszédai, szír rokonai és volt kollégái kísérték utolsó útjára. A gyászmenetben feltűnt Szellő István is, aki mindvégig feltűnésmentesen, sötét öltönyben és napszemüvegben a sor közepén haladt második házasságából született fiával. Mindez azért is szokatlan, mivel köztudott, hogy ilyenkor az elhunyt szerettei, családtagjai, rokonai haladnak az első sorban, ám ehelyett a híradós lemaradt, pedig ikergyermekeit ő képviselte a szertartáson. 

A ceremónia két órán át tartott, de a gyászoló tömeg még azután is sokáig álldogált a fiatal nő virágokkal borított sírja mellett, ahol a szülei is nyugszanak. Megható volt látni, hogy Renáta életében mennyi ember szívébe lopta be magát.

Somogyi József ezen egyáltalán nem csodálkozott, azon viszont igen, hogy mennyien megjelentek a temetésén. – Eredetileg zártkörű szertartást terveztek. Telefonon a temető semmilyen információt nem adott ki, ezért is lepett meg, hogy ennyien jelen voltak, de nagyon örültem neki – mondta, majd könnyes szemmel emlékezett vissza. – Amikor már látszott Renin a betegsége, arra kért, hogy senkit ne engedjek be hozzá. Nem akarta, hogy rossz állapotban lássák. Most mindenki eljött, aki szerette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.