Testre feszülő, fehér ruhában simult egymáshoz Metzker Viki és Tolvai Reni egy Király utcai lakásban. A lányok nem szabadidejüket töltötték együtt ilyen intim közelségben, hanem keményen dolgoztak, és még a barátaik is tudtak errôl. Reni és Viki új, közös dalukhoz forgattak klipet.
– Egy interjún találkoztam először Renivel, ahol olyan jól elbeszélgettünk, hogy néhány hét elteltével már küldött is nekem egy dalt, amit Amerikában vettek fel – mesélte az együttműködéshez vezető utat az egykor playmate-ként ismer DJ, Metzker Viki. – Szerelmes lettem Reni hangjába, úgy éreztem, hogy ezt a dalt együtt kell megcsinálnunk – tette hozzá.
A Megasztár5 győztese az elmúlt időszakban több stílussal kísérletezett, most is a kíváncsiság hajtotta.
– Nekem ez olyan, mint egy utazás, szeretném több műfajban kipróbálni magam. Ez a klubos vonal azért tetszik különösen, mert olyan dalt tudunk készíteni, amelyre – amellett, hogy érzelmes – nagyon jól lehet bulizni – magyarázta az énekesnő.
A forgatás alatt nemcsak az egyetértés volt nagy a lányok között, hanem a hasonlóság is.
– Sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen klipet forgassunk. Van benne egy igazán pikáns rész, ahol Renivel testileg is közel kerülünk egymáshoz. A szám arról szól, hogy én DJ vagyok, ő pedig énekesnő, s a klipünkben meg szerettük volna mutatni, miként fér meg egy testben két lélek.
Ez a jelenet egyébként meglehetősen intimre sikerült, de egyáltalán nem éreztem magam zavarban, hiszen nagyon jóban vagyunk, az intim jelenet felvétele pedig munka – tette hozzá Viki, aki kérdésünkre elmondta, jó csajnak tartja Renit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.