A villantó nudista pereli a TV2-t

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 17. 08:35
Meztelenül mutatták be a TV2 Mokkájában a gyanútlanul strandoló Karesz bát, aki méretes kártérítést kaphat.
GYLF

Feltehetően maga sem gondolta, hogy egyszer a testével keres pénzt, de a Mokka országjáró turnéjának köszönhetően ez megtörténhet Karesz bával. A hajdúszoboszlói műsorban ugyanis 12-es karika mellett a helyi férfi anyaszült meztelenül szerepelt.

– Sem a rendező, sem a stábtagok nem vették észre a malőrt, hiszen az alkalmi stúdióban felállított apró monitorokon észre sem lehetett venni, hogy a kamera elé tévedt férfi meztelen – tudtuk meg a csatorna egyik munkatársától. A TV2 szerette volna felhajtás nélkül elsimítani a malőrt.

– A TV2 részéről valóban van egy határozott szándék arra nézve, hogy a bíróság bevonása nélkül rendezzük a problémát – mondta a Bors megkeresésére Koltay Tamás, a csatorna PR-vezetője. Csakhogy időközben kiderült, hogy a pucéran strandoló Károly nagyobb „gázsira” tart igényt a pikáns szereplésért. Bár nem nyilatkozik, ügyvédjétől megtudtuk, hogy bíróságon folytatódhat a történet.

– A csatorna első ajánlata nevetséges volt, később közeledtek az álláspontok, de távol álltak a megegyezéstől – fejtette ki lapunknak dr. Gőz Péter. – Ügyfelem egyrészt nem akarta, hogy mindenki tudjon a szokásáról, másrészt nem akarta, hogy ezt lássák. Hasonló esetet egyelőre nem is találtam a magyar bírói gyakorlatban, várjuk a bírósági tárgyalást – mondta a szakember, aki a kártérítés összegét nem kívánta nyilvánosságra hozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.