300 ezerért mosolyog Katalin hasonmása

hasonmás
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 02. 13:45
Gabriela Douglas körül az utóbbi hónapokban rendszeresen csődület támadt az utcán. A brit hölgy ugyanis megtévesztésig hasonlít Katalin hercegnőre. Olyannyira, hogy meg is tud élni belőle.
Bors

Alaposan megtévesztette a királyi udvar látogatóit Katalin hercegnő egyik hasonmása. A 26 éves Gabriella Douglas ugyanis kitömött pocakkal és egy, a hercegnő által nemrégiben viselt ruhában sétálgatott a windsori kastély udvarában.

Az alteregót pillanatok alatt megrohamozták a turisták, kattogtak a fényképezőgépek, az ál-Katalin pedig kedves mosollyal sütkérezett a népszerűségben.

A „hercegnő” és a hódolók boldog egymásra találásának fegyveres őrök vetettek véget: körbefogták Gabriellát, és kivezették a kastély udvaráról. A hasonmásnak egyébként egy gyermekoktatási alapítvány rendezvényén volt jelenése Windsorban, ám kissé eltévedt, és ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

– Az emberek azt hitték, hogy az őrök Katalint akarják kitessékelni az udvarból. Senki nem hitte el, amikor a nő bevallotta, hogy csak egy eltévedt hasonmás – nyilatkozta az egyik szemtanú a Sun című brit napilapnak.

A hercegnőre döbbenetesen hasonlító Douglas már több helyen is szerepelt, mint Katalin hivatalos dublőre, ám ezúttal akaratán kívül még a Buckingham-palota alkalmazottait is sikerült félrevezetnie. 

A fiatal nő nemrégiben döntött úgy, hogy pénzre váltja külső adottságait, miután Berk­shire-ben sétálgatva minduntalan Katalinnak hitték a járókelők. Most egy-egy megjelenéséért háromszázezer forintnak megfelelő gázsit kap, és nincs más dolga, minthogy kedvesen mosolyogjon, ahogy Cambridge hercegnője is teszi nyilvános szereplésein.

Állandó ügyfele a windsori rendőrség, amely általában arra kéri, hogy sétáljon a kastély körül, mert a 31 éves Katalinra vadászó turisták utána mennek, s eközben a valódi hercegnő észrevétlenül távozhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.