Sérülése miatt hízott el Caramel

hízás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 12. 11:45
Hónapokig keményen edzett Caramel, hogy jobb formába lendüljön. Az énekest azonban egy váratlan sérülés és betegség megakadályozta abban, hogy lefogyjon.
F. F.

Caramelre rájárt a rúd az elmúlt hónapokban. A jobb lábában ínszalagszakadás volt, és vesegörcs is kínozta. Már jobban van, de az elmúlt hetekben csak fájdalomcsillapítóval tudott színpadra állni.

– Nem mondtam le a ­kon­certeket, és végig tudtam csinálni mindent, de fájt a lábam, és a merevítőkötés sem volt kellemes. A vesegörcsöm elmúlt, hatott a gyógyszer, így nem kellett megműteni – mondta lapunknak Molnár Ferenc Caramel, aki elárulta, szeretné leadni azt a néhány pluszkilót, ami a betegsége és a sérülése miatt felszaladt rá.

– Szeretnék fogyni, hogy a koncertjeimen minél jobban teljesítsek, ezért ismét járok bunyózni és kondizni, persze csak fokozatosan. A sport mellett ügyelek az étkezésemre is. Igaz, eszem szénhidrátot, de nem nagy mennyiségben – árulta el Caramel, aki a minap egy magazin szavazásán két díjat söpört be.

Az énekest egyébként a szerelem is segítheti a fogyásban, hiszen a szerelmes ember nem eszik sokat.

– Boldog vagyok, de ennél többet nem szeretnék elárulni – jelentette ki Caramel, aki korábbi nagy szerelmével, Szilviával jött újra össze.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.