Celeb

Hien egyre vadabb

2013. május 22. szerda 12:45

Hien mindent megtesz, hogy megváljon kislányos imédzsétől, és bebizonyítsa rajongóinak, felnőtt. Talán ezért is döntött úgy, hogy külsejét vad, nőies ruhákkal hangsúlyozza.

Nem letagadni akarom a pályám kezdetét, hiszen az is én voltam, de sokat változtam. Befejeztem a középiskolát, túl vagyok a tinédzserkoron, sok jó és rossz dolog történt velem az elmúlt években, amiből rengeteget tanultam – magyarázta Hien a Borsnak.

– Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhető, hogy már én írom a saját dalaimat, és most már úgy énekelek érzésekről, hogy át is éltem őket – tette hozzá a 19 éves vietnami lány.

A 2008-ban a Megasztárban feltűnt Hien nem csak dalaiban, hanem klipjeiben és öltözködésével is szeretné hangsúlyozni, hogy felnőtt.

– Imádom a divatot. Nem tagadom, szívesebben viselek extrém, vad és nőies ruhadarabokat, ugyanakkor szeretem a letisztult vonalakat is. Ezeket szeretem ötvözni is – tette hozzá. Hien azt is elárulta, kedvese, DJ Karmatronic egyáltalán nem féltékeny, mindenben támogatja szerelmét.

– Nagyon jól érzem magam vele, és teljesen kiegyensúlyozott vagyok mellette. Mindketten elég érzelmesek vagyunk, ezért is illünk egymáshoz. Pontosan tudja, hogy milyen karrierre vágyom, és ha teheti, segít is.

További cikkek

Tragédia

Gyász: váratlanul elhunyt a csodálatos színésznő

Fájdalom

Babicsek Bernát édesanyja: Naponta visszajárunk a házba, ahol a fiam meghalt

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Most kaptuk a hírt: holttest hever az újpesti panelház előtt

ripost.hu

Megrázó részletek derültek ki a jég alatt talált tatabányai tanár halála kapcsán

life.hu

Túljutott a hatodik járványhullám csúcsán ez az ország: de megjelent náluk az omikron egy újabb variánsa

delmagyar.hu

Évtizedes probléma oldódik meg Csongrádon az áruháznál

origo.hu

Javították az Oculus Quest 2 színhibáját

nemzetisport.hu

Liverpool: a Porto szélsője érkezhet, de két csatár távozhat – sajtóhír

vg.hu

Már egy ideje terjedt a koronavírus, mire észrevettük

teol.hu

Autójában égett halálra egy fiatal tengelici férfi

metropol.hu

43 évesen meghalt a magyar színész, kómába helyezés előtt üzent a covidos anyuka

origo.hu

Riasztott az Aldi, fémdarabok lehetnek ebben a kávéban