Száraz Dénes: több idő kell a családomra!

apaság
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 25. 12:45
Bővült a család, szaporodtak a feladatok, ez a Száraz család éves mérlege. Hogy lehet helytállni szülőként, színészként s a sportpályán? Száraz Dénesék a hétköznapjaikba engednek bepillantást.

Egy éve született meg Száraz Dénes és ­fe­lesége, Csizmadia Ildikó első közös gyermeke. A szülők és a nagyszülők tortával ünnepelték a kis Danit.

– Különleges nap volt április 14-e, hiszen a fiunk első születésnapját tartottuk – kezdte a Jóban Rosszban Tamás atyája. Hogy hogyan alakította át a pici érkezése az életét?

– Felelősségteljesebb lettem. Ezt elmondtam ugyan Dani születésekor is, de úgy érzem, hogy ez azóta hatványozódott. A gyerek és a feleségem a legfontosabbak, én már csak a harmadik helyen vagyok – tette hozzá a színész, aki tudja, a családjával szembeni kötelezettségek nem azt jelentik, hogy el kell felednie céljait.

– Vigyázok, hogy ne adjam fel a saját életemet, az álmaimat – magyarázta Dénes, aki a színészet mellett a sportok szerelmese. Kerékpározik, fut, úszik, és sziklát mászni is szokott – bár utóbbit Dani születése óta háttérbe szorította.

Hobbijára azonban nem jutna ideje, ha Ildikó nem segítene beosztani a család idejét. Dénes ráadásul egyre többet forgat a Jóban Rosszban stábjával, amióta a nézők visszakövetelték a producertől a sorozatból kiírt Tamás atyát.

– Mindig kikéri a véleményemet, akár színházi, akár filmes alakításról van szó – árulta el Ildikó. – Sportbeli támogatásom pedig abból áll, hogy szurkolok a versenyein, és próbálom úgy beosztani az időnket, hogy elmehessen edzeni.

– Felezzük az időt, mert a feleségem is sokat próbál most Budaörsön, és egyetemre is jár. Egymásra nincs elég időnk, a napját sem tudom, mikor volt egy szabad esténk, vagy mikor vittem moziba. Többet kell áldoznom a kapcsolatunkra – panaszolta Dénes. Ildikó azonban teljesnek érzi a harmóniát a családjában.

– Egymáshoz tartozó emberek vagyunk, és nekem ő pont úgy jó, ahogy van. Apaként felelősségteljes, gondoskodó, és mindennél jobban szereti a fiát. A fiunk születése óta kettőnk kapcsolata szorosabb lett – és egyáltalán, örülünk, hogy már hárman vagyunk!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.