Saját péniszét fotózgatta VV Cristofel

pénisz
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 15. 20:30
Cristofel büszke a férfiasságára, még fotót is készített róla. Most attól retteg, hogy a felvétel bejárja a világhálót és ezért elveszíti jelenlegi párját.
Bors

A kubai macsó korábban meggondolatlanul, csak úgy brahiból is ismerkedett a neten. A pikáns dolgoktól sem riadt vissza, így megesett, hogy még a találkozás előtt, mms-ben csaliként bedobta a férfiasságát is. Lehet, hogy most ennek a levét issza, ugyanis előkerült a meztelen valóságot feltáró fénykép.

– Nem tagadom, én vagyok a képen alsónadrág nélkül – kezdte Cristofel, aki hiába is tagadná az egyezést, mert azonnal felismerhető az alhasán lévő anyajegye, amelyet a Villában is többször láthattunk.  – Unalmamban fotóztam le magam és csak egy embernek küldtem el haragból és kifejezetten negatív célzattal.

Cris aggódik a következmények miatt. – Nekem most komoly kapcsolatom van egy rendes családból származó lánnyal – mondta, akiről úgy tudni, hogy 28 éves és Ukrajnában él.

Ha pedig szakításra kerülne a sor, talán nem is a pikáns kép lesz az oka, ugyanis a Bors információja szerint van egy másik, még lezáratlan kapcsolata is. A napokban is együtt töltöttek egy-egy forró éjszakát. De hát nem is Cristofelről lenne szó, ha nem így lenne. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.