Beckham lányát kövérnek tartják

kövér
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 08. 15:45
Victoria Beckham ugyan megszállott fogyókúrázó, de a gyerekeitől soha nem tagadott meg semmit. Rosszindulatú megjegyzések szerint ez látszik is a sztár kislányán.
Bors

„Harper egyszerűen túlsúlyos, egy kövér gyerek. Nem szabadna, hogy így nézzen ki másfél évesen!” – olvasható a celebritybabyscoop honlapján, de ez csak egy a megjegyzések közül, amelyek az elmúlt fél évben megjelentek.

Volt, aki undorítónak vagy éppen dagadtnak titulálta Harpert. Az olvasók közül ugyan néhányan védelmükbe vették a gyereket, mondván, még hozzánőhet a súlyához. Victoria Beckham szerint gonoszság, hogy a gyerekét bántják. Úgy fogalmazott, hogy ő már megszokta a rá vonatkozó bántó megjegyzéseket, de a lányát nem hagyja kikezdeni.

– Harper másfél éves, kicsi és védtelen. Számomra pedig gyönyörű kislány, és felfoghatatlannak tartom, hogy a súlyával foglalkoznak – panaszolta Victoria Beckham. – Csak azért nem pereltem be eddig senkit ezért, mert nem akarok még nagyobb hírverést ennek a történetnek. Korábban Harpert azért cikizték, mert nem találták elég mosolygós babának.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.