Szakított egymással Lola és Brasch Bence?

Brasch Bence
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 27. 10:45
A pár állítólag már hónapok óta komoly problémákkal küzd, a szerelmesek szerint viszont valaki szándékosan terjeszti a szétválásukról szóló hírt.

Terjed a hír a pesti ­ze­nész­világ­ban, hogy egy év lángoló szerelem után különvált a két fiatal énekes, Brasch Bence és Lola. Állítólag kapcsolatuk hónapokkal ezelőtt megromlott, és bár igyekeztek rendbe hozni, nem sikerült.

Erre utal, hogy egyre kevesebbet jelentek meg együtt rendezvényeken, a boldogságról szóló nyilatkozatok megritkultak, pár napja pedig eltűnt mindkét énekes Facebook-oldaláról a családi állapot rovatban a „kapcsolatban” szó, ami érdeklődésünk után újra felkerült.

A bennfentesek szerint még egy ideig titokban szerették volna tartani a szakítást.

– Napok óta azon agyalnak, hogy miképp tárják a nyilvánosság elé a dolgot – kotyogta ki az ismerős. – Nem tudják, hogy közleményt adjanak-e ki, vagy egyszerűen csak „hallgassák agyon” a dolgot. Előbb-utóbb persze elő kell rukkolniuk, mindenkinek az lenne a legjobb – fejtegette az informátor.

Megkerestük az érintetteket, hogy megkérdezzük, mi történt valójában, de a páros a menedzserén keresztül cáfolta a szakítást, szerintük egy rosszakarójuk szórakozik velük.

– Hozzánk is eljutott a hír, már tegnapelőtt is hívott egy internetes újság, hogy nyilatkozzunk a szakításról – mondta Kárpáti Alexandra, Brasch Bence menedzsere. – De ez nem igaz, együtt vannak – tette hozzá. – Meg lehet nézni a Facebook-oldalukat is, ott is az áll, hogy kapcsolatban vannak. Gyanítom, hogy ki kezdte el terjeszteni ezt a pletykát. Olyasvalaki, akinek szüksége van arra, hogy újságokban megjelenjen, és ezért találta ki ezt a sztorit.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.