Kálloy Molnár Péter: el akartak gázolni

átkelés
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 16. 09:45
Kálloy Molnár Péter tegnap azért ugrott a troli elé, mert úgy tűnt, hogy a sofőr nem áll meg. A színész a zebrán kelt át gyermekeivel és feleségével.
Balajti Péter

Hiába kiabáltam a gyalogátkelőhely közepén a trolisnak, hogy a zebrán a gyalogosnak van elsőbbsége, a 75-ös járatot vezető BKV-s pimaszul a fejét rázta, és egy pillanatra sem lassított – emlékszik vissza Kálloy Molnár Péter, akinek az utolsó pillanatban sikerült félreugrania a többtonnás jármű elől, mentve saját és szerettei életét.

– A testemmel kellett megvédenem a családomat, a két pici gyermekemet csak azért, mert egy közfeladatot ellátó személynek nincs felelősségtudata. Még mindig remegek a félelemtől és az idegességtől – mondja zaklatottan a Beugró sztárja a Borsnak. Majd összeszedve magát, így számol be a történtekről: – Március 15-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, teljesen felsózott úton, a Hősök terénél, tökéletes látási viszonyok között a kijelölt gyalogátkelőhelyen mentünk át a feleségemmel és a gyerekekkel, amikor a 75-ös trolibusz vezetője úgy döntött, ő a KRESZ felett áll.

– Természetesen nem szoktam lelépni a járdáról, ha féktávolságon belül vagyok, pláne nem a családommal. Mondom, már a zebra közepénél jártam, amikor a trolivezető fékezés nélkül egyenesen felém tartott. Majdnem ott maradtam. Ha kell, egészen Vitézy Dávidig elmegyek, hogy ilyen emberek ne lehessenek szó szerint vezető pozícióban – mérgelődik a népszerű színész, aki reméli, kiheveri a történteket a március 29-i, A38 hajón tartandó lemezbemutató koncertjéig.

Az eset kapcsán megkerestük a Budapesti Közlekedési Központot (BKK). – Ilyen esetekben a BKK utastájékoztatási irodájában lehet panaszt tenni. Az ügyet kivizsgálják, a végeredményről írásban küldenek választ a panaszosnak –közölte a szervezet fődiszpécsere.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.