Boldogabb már nem is lehetne Rihanna, állítása szerint számára 2012 volt minden téren a legsikeresebb éve, főleg mert nemcsak a karrierje, hanem a magánélete is jól alakult. A család és a barátok azonban féltik.
– Rihanna állítja, hogy Chris Brown felejthetetlen élményekkel ajándékozta meg – nyilatkozta az énekesnő barátnője az újságíróknak. – Büszke magára, úgy érzi, megállíthatatlan, és ez veszélyes lehet.
A sztár környezetében élők állítják: Brown a mai napig veszélyt jelent rá, bármikor megismétlődhet a négy évvel ezelőtti eset, amikor a férfi olyan brutálisan megverte, hogy Rihit kórházba kellett vinni.
Rihanna nem érti, miért aggódnak testi épségéért, bízik abban, hogy a szerelme megváltozott. Aki viszont hallotta mostanában Brown nyilatkozatait, annak nincs kétsége: a család és a barátok jogosan aggódnak.
A zenész a Mirrornak adott interjúban egyszerű hibaként aposztrofálta a verést. – Ő így is szeret. Mit mondhatnék? Megbocsátott nekem – nyilatkozta Brown. – Néha veszekszünk, vitázunk, csatázunk azzal, akit szeretünk, ez egy spirál, ami lehúz.
A család épp attól tart, hogy a zenész szerint normális viták fajulnak el. Brownnak ugyanis saját bevallása szerint komoly erőfeszítés uralkodnia az indulatain.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.