Megőrülnek a nők Kállay-Saunders fenekéért

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 25. 09:45
Kállay-Saunders András nem panaszkodhat, hiszen továbbjutott A Dal döntőjébe, a lányok pedig megőrülnek érte. Utóbbi egyébként aligha izgatja, állítása szerint igazi bomba nővel jár.
F. F.

Kállay-Saunders And­rás két éve komoly kapcsolatban él a Megasztár5 győztesével, Tolvai Renivel, aki az elmúlt hónapokban több mint tíz kilót fogyott. A hatalmas változást persze András is észrevette.

– Imádom minden porcikáját – áradozott a Borsnak az énekes. – Nem tudnék egyetlen testrészt kiemelni, mert mindene vonzó számomra. Büszke vagyok rá, hiszen gyönyörű nő, és keményen megdolgozott azért, hogy ilyen alakja legyen. Csinos a feneke, formás a lába, szép a melle és bájos az arca. Boldogok vagyunk, ennél pedig semmi sem fontosabb.

Reni két hete még élőben nézte meg párját A Dalban, most azonban nem tudott ott lenni a műsor felvételén. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a közönség soraiban ülő lányok nem fogták vissza magukat, és egyenesen megőrültek a 28 éves popsztár előadása láttán. – Úristen, milyen jó feneke van. Legszívesebben felrohannék a színpadra és megfognám – visongtak izgatottan a ­stú­dióban a rajongók.

Mikor szembesítettük Andrást azzal, hogy a lányok a hátsó felé­ről ábrándoznak, szemérmesen nevetve csak ennyit mondott: – Szoktam edzeni, de nem tudtam, hogy jó a fenekem és szokták nézegetni.

A Dal zsűrije is lelkesedett Andrásért, ám ők természetesen nem az említett testrészéért, hanem a hangjáért voltak oda. Az énekes továbbjutott az m1-en futó eurovíziós dalválasztó show szombati döntőjébe, és jó esélye van, hogy eljusson a malmői döntőbe is.         

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.