Kevesen tudják a Megasztár felfedezettjéről, Hienről, hogy nemcsak a hangjával, hanem az ecsettel is ügyesen bánik. Művészlélekként az önkifejezés minden formáját megragadja, ezért szeret fotózni, festeni, ruhákat díszíteni és sminkelni.
– Ez az életem, így érzem jól magam, ha alkothatok, ez az, ami energiát ad – kezdte a Borsnak Hien, akinek mint hangsúlyozza, fő profilja az éneklés, de a festészetről is nagy szenvedéllyel beszél.
– Már az iskolában imádtam a rajzórákat, gyerekkorom óta festek és fotózok, minden érdekel, ami a művészettel kapcsolatos, amin keresztül ki tudom fejezni az érzéseimet és meg tudom mutatni magam. A zene áll az első helyen az életemben, ebbe fektetem minden energiám, egy időre még a továbbtanulást is félretettem emiatt, éppen ezért kevés szabadidőm marad.
Nemsokára megjelenik a második lemezem is, amiben rengeteg munkám van. Amikor viszont már nagyon hiányzik a festés, órákig le tudom kötni magam – árulta el Hien, akinek még a felület is mindegy, szobája falát telerajzolta absztrakt formákkal.
A tizenkilenc éves lány barátairól és a természetről szokott képeket készíteni, a legtöbbször azonban mégis magán kísérletezik. Így született egy önaktép is tizenhét éves korában.
– Egy nagyon kedves barátomnak rajzoltam le magam. Végül egy picit sajnáltam, hogy odaadtam, mert nagyon jól sikerült – fűzte hozzá.– Mindig más sarkall az alkotásra, a világról alkotott képemet festem le, a művészi aktot pedig azért készítettem el, mert akkor ment át a testem egy nagyobb változáson. Sokkal nőiesebb lettem, amit mindenképpen meg akartam örökíteni – magyarázta az énekesnő, aki a képet a tükör előtt ülve rajzolta.
Hien egyáltalán nem jön zavarba a testiség ábrázolásától, ezt is a művészet részének tartja. Az sincs kizárva, hogy néhány év múlva újra megörökíti teste változásait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.