Celeb

Esztergályos Cilivel kiszúrt a pápa

B. B. B.

Létrehozva: 2013.01.30.

A mosolygós színésznő álma az volt, hogy templomban is összeházasodjon férjével, ehhez azonban XVI. Benedek engedélyére lett volna szükségük. Az egyházfő nem válaszolt levelére, Cili pedig belefáradt a várakozásba.

Esztergályos Cecília minden vágya volt, hogy templomban is kimondhassa férjének a boldogító igent. Ennek egyetlen akadálya, hogy Fonyódi Péter az első házasságát Isten színe előtt kötötte, így Cilikével már csak polgári esküvőn házasodhattak össze.

Mint a Bors korábban megírta, a Szombat esti láz zsűritagja tíz évvel ezelőtt levelet írt II. János Pál pápának, arra kérve, hogy templomban esküdhessenek. De még XVI. Benedektől sem kapott választ, a színésznő pedig belefáradt a hiábavaló várakozásba, elege lett a bürokráciából.

– Ahhoz, hogy meglegyen az egyházi esküvő, rengeteg papírt kell elintézni. Én azt szeretem, ha simán megy minden. Ha több ezer akadályt állítanak elém, akkor vagy ledöntöm az összeset vagy nem foglalkozom vele. Elengedem. Ugorja át más azokat az akadályokat! – mondta lapunknak a művésznő, akinek jó időre elment a kedve a templomi esküvőtől.

– Ha annak idején megengedik, akkor habozás nélkül oltár elé állunk, de akkor nem lehetett. Az uram is, én is belefáradtunk ebbe, kicsit jegeljük, pihentetjük a dolgot. Szeretnénk, de nem mindenáron, és már nem is beszélünk erről. Annyi minden más van az életünkben, aminek örülhetünk.

Cecília szerint azonban nem veszett el végleg a remény.

– Úgy tudom, hogy ma már nincs szükség pápai engedélyre ahhoz, hogy felbontsák a férjem előző házasságát, így előbb- utóbb újra nekifutunk, és talán a huszonötödik házassági évfordulónkon oltár elé állhatunk – mesélte Cili. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián