Celeb

Szilveszteri ajánlat: VV Éva 100 ezerért elvihető estére

B. M., B. B. B.

2012. december 31. hétfő 07:15

Az interneten hirdette meg a botrányairól ismert valóságshow-szereplő, hogy azzal várja az új évet, aki fizet érte. A szabott árért egész éjszakára kapható Baukó Éva.

Már több mint százan jelezték, hogy engem akarnak – vallotta VV Éva lapunknak, miután a Facebookon kiírta, hogy szabad lesz szilveszterkor, majd egy következő bejegyzésben jelezte, hogy a díja aznap éjszakára kerek százezer forint.

Úgy tűnik, hogy az egykori valóságshow-szereplőre még mindig van kereslet, legalábbis erről árulkodik, hogy Éva naptárában de­cember 31-e biztosan nem marad üres. Vajon mit takar az egy éjszaka kifejezés? Hiszen a férfiak legtöbbje ilyenkor intim együttlétre gondol vagy legalábbis arra vágyik.

– Ha elhív egy társaság, akkor biztosra vehetik, hogy csinálom a hangulatot. Fényképeket készítünk, és autogramot osztogatok – mondja Bau­kó. – A bulira egyébként elkísér a sofőröm, aki egyben a testőröm is.

Mitől lett ilyen magas a tarifa? Hiszen a volt valóvilágosok közül már alig páran hakniznak, egy éjszaka pedig 70-80 ezer forintnál nagyobb összegbe biztosan nem kerül. – Azért ennyi a díj, mert szilveszter van. Az ár attól is függ, hogy hova megyek, mert az útiköltség növelheti az összeget – magyarázza Évi, aki azt is elárulta, hogy tettek már neki ennél sokkal magasabb árajánlatot is. 

A Bors ezek után azt is megkérdezte Évától, hogy egyszerűen zsebre teszi-e az összeget vagy számlát ad róla. – Nyilvánvaló, hogy számla nélkül nem veszem át a pénzt, mert megbüntet az adóhatóság – mondta Baukó, aki egyelőre nem döntötte el, hogy ki lesz majd az a szerencsés férfi, aki vele köszöntheti az új esztendőt.

– Hívjanak fel telefonon, és egyeztessenek! — zárta le a mondandóját. – Csak az utolsó pillanatban döntöm el, hogy kivel és hova megyek el.

Egyértelműek a jogszabályok előírásai

Baukó Éva jól teszi, hogy előre tisztázza: a bulizásba nem érti bele a szexuális együttlétet. – Magyarországon ma büntetendő, ha egy nő anyagi ellenszolgáltatás fejében a testét áruba bocsátja – tudtuk meg dr. Bacsek Györgytől, aki szerint aki így tesz, prostitúcióval gyanúsítható.

– A pros­titúció három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethe­tő. Ha az ajánlat­ban egyébként nincs szex, akkor büntetés sincs, csak adózási következmény.

Ha Éva vállalkozásként űzi a tevékenységet, akkor erről számlát, ha természetes személyként, akkor nyugtát kell adnia. Természetesen minden esetben adóznia kell az összeg után.  

További cikkek

Kérdés

Csutiék még kereshettek is a váláson

Gólyahír

Most jelentette be Nádai Anikó: gyermeket vár

Ez is érdekelhet

szon.hu

Nem mindennapi látvány! - Vadászgépek festették csíkosra az eget Nyíregyháza felett

mindmegette.hu

9 egyszerű sajtos-csirkés tészta, amiből garantált a repeta

life.hu

Ezt az élelmiszert semmiképpen ne fogyaszd a koronavírus-járvány ideje alatt

mandiner.hu

Eörsi Mátyás (Facebook): Szabad világ van, ott kampányol Orbán is, ahol és akiért jónak látja

vaol.hu

Halálos vonatbaleset Rátótnál: Piros lámpánál álló autót került ki a vonattal ütköző autó - fotók, frissítve

origo.hu

Minden emberben van egy "halálóra", ami előre megmutatja, mikor hal meg

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „Nem így terveztük” – Bánhidi a kiesés után

origo.hu

Soha nem látott híd épül Sátoraljaújhelyen

vg.hu

Kiderült, fertőző-e a koronavírus szoptatáskor

life.hu

Meghökkentő fotók: G.w.M. felesége néhány évvel ezelőtt Kulcsár Edina óriási rajongója volt

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Kisebb katasztrófa, hogy a magyar válogatott kiesett – Kentin Mahé

origo.hu

Macskák, akik a rejtőzködés nagymesterei