Könnyű Károlyt táncba vinni

Károly herceg
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 18. 08:45
Új-zélandi születésnapi körútján számos mókás dolgot művelt Károly és Kamilla. A minap Christchurch lakosai megcsodálhatták, hogyan csacsacsázik és rumbázik a hercegi pár. Egy nő lekérte Károlyt, Kamilla nem haragudott.
Bors

Akár a Szombat esti láz sztárvendége is lehetne Károly herceg, aki rögtönzött tánc-show-val szórakoztatta az új-zélandi Christchurch lakosait.

Károly és hitvese, Kamilla egyébként a herceg 64. születésnapját ünnepelték az egykori gyarmaton, és a helyiek elmondása szerint életük meghatározó élménye volt, hogy látták csacsacsázni és rumbázni a hercegi párt.

– Kamilla volt a bátrabb, ő perdült elsőként a főtéren felállított „táncparkettre” – mosolygott egy helybéli, aki telefonjával rögzítette is a fejedelmi táncot. – Aztán odaszólt Károlynak: gyere, drágám ezt nem hagyhatod ki! A hercegnek több sem kellett, már lódult is fel a színpadra. Odament hozzá egy nő, felkérte, na az volt a nagy szám! – tette hozzá a szemtanú. A szóban forgó hölgy, az 57 éves Lisa Shannon, a csacsacsázástól kifulladva mesélt a nagy pillanatról.

– Figyeltem, ahogyan ott ácsorog az emelvény mellett, míg Kamilla ropja. Valahogy olyan magányosnak tűnt, hogy ösztönösen léptem oda hozzá: „Szabad egy táncra?” Károly herceg pedig felnevetett és úgy megtáncoltatott, hogy míg élek, nem felejtem el. Eszméletlenül jól mozog, és ami a fő, mutatott néhány olyan tánclépést, amilyet eddig sosem ismertem. 

A hercegi pár születésnapi körútja egyébként ezzel befejeződött, Károly herceg a szigeten töltött pár nap alatt részt vett birkanyíráson, látott új-zélandi harci táncot, a hakát, aztán pedig a vele egy napon született helyiekkel közösen is ünnepelt, így számos hihetetlenül mókás fotót helyezhet el a családi albumban.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.