Féltik a fiúktól a Voice-ban feltűnt aliglátó tinit

A keszthelyi közgazdasági szakközépiskola mindössze annyiban különbözik a többi oktatási intézménytől, hogy olyan tanulókat is felvesz, akik fogyatékkal élnek. Most már új „nevezetessége” is van: ide jár Agárdi Szilvia, akit a Voice révén egy csapásra megszeretett az ország. Az intézmény igazgatónőjének, Siszler Katalinnak köszönhetően az aliglátó tizedikes tanuló – kerekes székes és halláskárosult diáktársaival együtt minden segítséget megkap. A suliban nincsenek küszöbök, van viszont lift, és a földszinti osztályteremben különleges olvasógép áll Szilvi rendelkezésére.

– Nagyon szeretem ezt az iskolát, jó fejek az osztálytársaim, és a tanárok is kedvesek – meséli Szilvi, aki hihetetlen biztonsággal jár-kel a folyosókon, ahogy körbevezet minket. Ha nem tudnánk, hogy a szeme nem egészséges, fel sem tűnne a fogyatékossága. A szekrénye ajtaját gond nélkül megtalálja, amikor a helyére ül, nem ütközik bele az asztalokba, székekbe. Az órán végig figyel, és szorgalmasan jegyzetel.

– Amikor megszülettem, azt mondták az orvosok a szüleimnek, hogy sosem fogok írni – mondja a lány. – Egy különleges oktatási módszernek köszönhetően mégis tudok. A fejlesztőn a tanárom a földre rajzolta a betűket, és kézen fogva végigsétáltunk rajta. A testem érzékelte az alakjukat, és így már képes vagyok megformálni.

Az iskola után a Káli-medence meseszép dombos tájain autóztunk, és Szilvi újra meglepett minket: tökéletes mitfahrerként irányította a sofőrt a várvölgyi családi házig.

– A nagy fákat, dombokat homályosan látom, így pontosan tudom, éppen hol vagyunk – magyarázza, majd felveti, hogy mielőtt hazamegyünk, ugorjunk be a falu kis boltjába kenyeret venni. Szilvi itt is elemében van. Pontosan tudja, hol vannak a kosarak, felkap egyet, és határozott léptekkel elindul a polcok között.

A kezével tapogatva érzékeli a tárgyakat, a csokoládéknál hosszabban elidőz.

– Itt vannak a Milka csokik – mondja nevetve, és megérinti a csomagolt édességeket. Ez a mogyorós, ez a karamellás – magyarázza, és tényleg az a tábla van a kezében, amiről épp beszél. – A formákról és a csomagolás apró recéiből tudom megállapítani a belső tartalmat – teszi hozzá.

Ezután a családi házhoz érve Szilvi kiszáll a kocsiból, két kiscica szalad elé.

– Mindig itt várnak az udvaron, tudják, mikor jövök haza – meséli mosolyogva a lány, miközben simogatással üdvözli a kis kedvenceket.

Szilviék háza nincs akadálymentesítve, küszöbök és éles sarkok is vannak.

– Az életünk nem sokban különbözik azokétól, akiknél nincs fogyatékkal élő – meséli Szilvi anyukája. – A lányommal közösen úgy döntöttünk, hogy pontosan olyan környezetben éljen, mint az egészséges emberek, ezzel tudjuk a leghatékonyabban az életre nevelni. Tudjon vigyázni magára a konyhában is, ahol kések és forró étel van. Eközben Szilvi levest mer magának, a gőzölgő tányérral kikerüli a konyhában családtagjait és a vendégeket, majd leül, és jó étvággyal falatozik. A levest nem önti ki, senki sem segít neki. Közben a nővére mesél róla.

– Szilvinek van fehér botja, az utóbbi időben használja is, főleg Pesten, ahol egyszer majdnem elütötték – mondja Alexandra. – Azóta, ha közlekedik, viszi a botot, így messziről látszik, hogy nem százszázalékos. Egyébként úgy jár, mint aki lát – teszi hozzá nevetve. – A minap Pesten jártunk, az nagyon vicces volt. Én akartam kísérni őt, ehelyett ő húzott maga után. A metróaluljáróban el akartam olvasni, hol kell kijönnünk, de ő tudta a járást. Nagyon jót nevettünk. Ő szaladt elöl a fehér bottal, én meg loholtam utána.

Búcsúzóul Szilvi arról beszél, mit kapott a Voice-tól, és párbajellenfelétől, Pál Dénestől.

– Persze csalódott voltam, mert még annyi mindent szerettem volna megmutatni magamból. A párbajunk csodálatos volt, a közös munka minden percét imádtam. A legtöbb, amit kaptam, az a közelség és Dénes érintése volt. Még sosem ért így hozzám fiú.

Édesapja, Gábor a fejét vakarva hallgatja lányát.

– Kezdhetünk azon aggódni, hogy Szilvikéért jönnek az udvarlók. Nagyon féltjük, nehogy olyan fiúval találkozzon, aki kihasználja – aggódik, de Szilvi nővére megnyugtatja: – A húgom sokkal okosabb és rafináltabb, mint hinnénk. Pontosan tudja, ki mit akar tőle, szóval nem kell félteni.