Úgy megverték a rabot, hogy belehalt sérüléseibe

„Két munkáltatót szeretnék bemutatni, persze név nélkül. A munkáltató az a fegyőr, aki a munkahelyeden vigyáz rád, és felelősséggel tartozik érted, amíg nem a zárkaszinten töltöd az idődet. Szóval ő is smasszer, de konyít valamit ahhoz a munkához, amit a rabok végeznek. Miután mi az intézeti raktárban dolgozunk, minden munkáltató hozzánk jön anyagért. Festők, villanyászok, asztalosok, szóval mindenki, de az urak az anyagokhoz nem nyúlnak, azokat a rabok trógerolják. Mióta ott vagyok a raktárban, ugyanúgy kíváncsiak rám az őrök, mint a rabok, szóval jönnek…

…Az az őr, akiről beszélek, egy külön típust testesít meg, amelyik úgy érzi, produkáltatnia kell az embereit, hogy a művész úr lássa, milyen fasza gyerek. Ma, ha tetszik, ha nem, Csillag születiket kellett játszani a raktárban! Az asztal mellé ültetett maga mellé, és a vele jött rabnak énekelnie kellett. Szegény borzalmasan érezte magát, de itt nem lehet nemet mondani, hát énekelt. Én, amilyen gyorsan lehetett, lenyomtam a képzeletbeli gombot, minél kevesebbet szenvedjen szegény, de láthatóan nagyon tetszett a játék az őr úrnak, mert később visszatért hozzámegy szemmel láthatóan beszart roma rabbal, hogy mesélje el nekem, miként fogja meg a fácánokat.

Szegény csávó hebegve-habogva, végig attól remegve, hogy mikor röhögünk a képébe, elmondta, hogy este, amikor a fácánok felgallyaznak a fára, a szemükbe világít zseblámpával, majd leveri őket a fáról. Na, az őr csapkodta a térdét a röhögéstől, és huncutul rám nézett: ugye mekkora hülye? Mire én: ez bizony így van, el lehet így kapni a fácánokat. Mosoly lelohad, a leforrázott nagyúr fordul, hirtelen fontos lett a meló…

…A következő történet szintén egy fegyőrről szól, de csak a hallomásaimra hagyatkozhatok. Elég misztikus sztori, állítólag 1999 körül történt. Azért írok róla, mert az egész börtön erről beszélt, a rabok nagyon kiakadtak, és azért ez jelent valamit. Már több mint tíz év eltelt, de vannak, nem is kevesen, akik akkor is a Kozma utcában voltak, és még mindig vagy megint itt vannak. A rabok pedig nem felejtenek. Szóval állítólag – és ezt hangsúlyozom – akkor több mint tíz éve egy rabot annyira megvertek, hogy leszakadt a lépe, a veséje, megrepedt a mája, és a sérüléseibe belehalt. Nem a rabtársai tették. Az akkoriak mind tudták ezt, és azt is, hogy kik vettek részt a – nevezzük nevén – gyilkosságban. Természetesen ezt nem lehetett eltusolni, nem is tették. Felelősségre vonták a tetteseket, közülük egyvalaki börtönbüntetést is kapott, itt mindenki úgy tudja, hogy összesen két évet, amit le is ült Tökölön. Ez nagyon-nagyon kemény, már ha igaz, de a bilit a folytatás borította ki. Történetesen ez az ember ma már újra a börtönben dolgozik őrként. Tehát találkozik azokkal is, akik tudják róla, hogy mit művelt. Komolyan mondom, a tűzzel játszanak, akár azért, mert valaki leszarja a következményeit, és bosszút áll, akár azért, mert a rabok azon dühöngenek, hogy velük bármit meg lehet tenni büntetlenül. Szóval szar helyzet…

(Folytatjuk)