Melle miatt repült Magyarországra Nkuya Sonia

plasztikai műtét
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 04. 11:45
Nkuya Sonia Angliában hozta világra kislányát, akivel most hazatért. Az ok: a volt megasztáros plasztikai sebészével helyrehozatta szüléstől megváltozott testét, de hamarosan visszatelepül.
GYLF

Egy évvel ezelőtt felszállt a repülőre, és azóta gyakorlatilag csak egy villámlátogatásra jött haza Nkuya Sonia, aki vőlegényével, Matyival Londonban rendezkedett be.

–Főállású anyuka vagyok kint, a vőlegényem pedig egy stúdióban dolgozik hangtechnikusként –mesélte.

Februárban született meg első közös gyermekük, Annabella Aphrodite, aki akár angol állampolgár is lehetne. De valószínűleg nem lesz. –Azt tervezzük, hogy hazaköltözünk, mert már nagyon hiányoznak a barátok, ismerősök, rokonok, és úgy gondoljuk, a zenével csak itthon tudunk valamit kezdeni –tette hozzá Sonia, aki tegnap műtőasztalra feküdt. –A szülés és a szoptatás hagyott nyomokat a testemen, ezeket kellett korrigálnia a doktor úrnak mondta.

Dr. László Zsolt azt is elárulta, Sonia annak idején nem a legjobban időzítette mellműtétjét.– A beavatkozás után néhány héttel derült ki, hogy Sonia babát vár. Orvosi konzíliumot hívtunk össze, és úgy ítéltük meg, a terhességét nem veszélyezteti ez a momentum –magyarázta a plasztikai sebész, aki szerint a korrekciós műtét is problémamentesen zajlott le.

Sonia gyermekére a következő napokban büszke nagymamája vigyáz, amíg az édesanya összeszedi magát, hogy visszarepülhessen vele a ködös Angliába. Tervei szerint már nem túl hosszú időre.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.