Justin Timberlake átverte a násznépet

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 22. 15:45
Összeházasodott Justin Timberlake és Jessica Biel. A sztárpár sikeresen rászedte a násznépet, ráadásul övék volt minden idők egyik legdrágább sztárlakodalma.
Bors

Jessica Biel, az Emlékmás sztárja és szerelme, Justin Timberlake komoly forgatókönyvet dolgozhatott ki, hogy újra és újra átverje a nagyvilágot: többször elterjesztették róluk – mint kiderült, az ő ötletük alapján –, hogy végre összeházasodtak, de újra és újra kiderült, hogy még nem mondták ki a boldogító igent. Eddig.

A furmányos szerelmespár ugyanis még az utolsó pillanatban is kavart: az olaszországi helyszínre – a csizma sarkán lévő Brindisibe – pénteken érkező vendégek szent meggyőződése volt, hogy a nász csak hétvégén lesz. – Azt hittük, hogy próbavacsorára jöttünk – súgta meg az egyik vendég a People magazinnak.

– Csak az utolsó pillanatban jöttünk rá, hogy itt bizony valódi esküvői szertartás kezdődik, szó sincs próbáról. Jessicáék újra átvertek bennünket – nevetett a bennfentes, aki azt is elmondta, hogy a szertartásra mobiltelefont sem vihettek magukkal a vendégek, ráadásul minden idők egyik legdrágább lakodalmán vettek részt. Hat és fél millió dollárt tapsoltak el ugyanis, ennél csak Vilmos és Kate menyegzője került többe.

A boldog pár röviden nyilatkozott a People-nek:– Remek érzés házasnak lenni, és a szertartás is gyönyörű volt – mondták el.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.