Janza Kata és Szerényi László szerelmére egy színházi bemutatón derült fény. A tény, hogy a két színész összejött, azért is volt meglepő, mert Janza köztudottan házasságban élt Kővári László táncossal.
A váratlanul jött szerelem még az érintetteket is meglepte, pedig a színésznőt figyelmeztették rá: fenekestül felfordul a magánélete. A Nők Lapja Ezo magazinban ugyanis elkészítették Kata horoszkópját, és ebben az szerepelt, hogy az Operettszínház sztárjának új szerelmet, házasságot, sőt gyermekáldást is hoz a következő időszak.
– Hát ez az egész elképesztő, teljesen le vagyok döbbenve, mert mind tudod, házasságban élek – fogadta az asztrológus szavait a színésznő, aki azt is megtudta: a karmája egy olyan házasság, amelyben partnere nem papucs, nem kiszolgáló személyzet, nem is irányító, hanem vele egyenrangú partner.
Talán a jóslat készítője, Ízing Klára sem gondolta, hogy hetek alatt valósággá válik, amit kiolvasott a csillagokból. Legalábbis egy része: Janza Kata különvált férjétől, és ma már vállalja új szerelmét.
A jövendölés az elkövetkező egy évre vonatkozik, tehát ha maradéktalanul megvalósul, akkor a pár hamarosan szerelme gyümölcsének is örülhet. A színésznő sosem titkolta, hogy hisz az asztrológiában, így minden bizonnyal elgondolkodtatta a jóslat.
– Annyit mondhatok, hogy a közös gyermek kérdése még nem időszerű, de a magánéletünkkel kapcsolatban továbbra sem nyilatkozom – mondta a Borsnak Kata, akinek már van két csemetéje. Janka az első házasságából született Pintér Tibortól, míg Samunak Kővári László az apja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.