Szulák Andrea megvédi Pocakot

munka
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 14. 12:45
Szulák Andreát mostanában lépten-nyomon megállítják, és arról kérdezik, miért vette át a helyét Pocak. A televíziós joghurtreklámban ugyanis a színész-énekesnőt lecserélték egy horgolt bábra.
B. M.

– Nagyon édes dolog, hogy sokan azonosítanak a márkával, de csak egy ismert ember vagyok, aki a saját hitelességével próbálta a terméket kínálni a vásárlóknak. Úgy tudom, hogy világszerte ez a kis figura szerepel a cég reklámjában – mondta a Borsnak Szulák Andrea, akinek nem szűnt meg az együttműködése a céggel, csak egyelőre nem szerepeltetik.

– Aranyosak voltak, mert felhívtak előtte, hogy ne a tévéből tudjam meg: most Pocakkal mennek a reklámok, de én ezt egyáltalán nem veszem rossz néven – tette hozzá Szulák, akivel a Budapesti Operettszínházban a Cigányszerelem című előadás egyik próbája közben beszélgettünk. Andrea lelkesen készül az előadásra, ráadásul életében először játszik Verebes Istvánnal, aki majd vajdaként csábítja el karakterét, a vénlány Bertát.

– Régóta ismerjük egymást Istvánnal, ezelőtt nem volt közös feladatunk. Azt mondja, ha velem játszik, teljesen nyugodt, mert tudja, hogy nem érheti meglepetés. Egyébként rettenetesen sokat anekdotázott a próbák között, sokat nevettünk – mondta Andrea.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.