Norbi megtalálta utódját Berciben

Schobert Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 06. 10:45
Fiatalkori önmagát látja Kovács Berciben a táplálkozási szakember, Schobert Norbi. A tárnoki fiú úgy döntött, hogy búcsút mond a túlsúlynak. Jelenleg ötvenhárom kiló mínusszal büszkélkedhet.
B. M.

Kovács Bertalan tizenhét éves volt és százötven kiló, amikor beleszeretett az osztálytársnőjébe. Ám félénk, visszahúzódó fiúként tudta, hogy túlsúlyosan nem lehet esélye a lánynál, ezért komoly elhatározásra jutott.

– Nagyon nagy zabagép voltam, de egyik nap úgy mentem haza az iskolából, hogy márpedig én lefogyok. Megkérdeztem az édesanyámat, hogyan fogjak hozzá, ő ajánlotta Schobert Norbi könyveit. Még azon a nyáron húsz kilót adtam le. A szerelemből ugyan nem lett semmi, de az álmomat, hogy lefogyok, nem adtam fel – mondta a Borsnak Berci, aki azóta példaképének tartja a fitneszgurut, akivel négy éve személyesen is találkoztak.

– Egy ingyenes konzultáción megköszöntem, hogy megváltoztatta az életemet. Amikor Norbi megtudta, hogy negy­-ven kiló mínusznál járok, elképedt. Mostanra már ötvenhárom kilós fogyással büszkélkedhetek. Sokan kérnek tőlem tanácsot, én pedig mindig elmondom a saját tapasztalataimat. Norbi módszere szerint élek, és állítom, hogy működik.

A szakmám médiatechnológus-asszisztens, de a jövőben szeretném teljesen az egészséges életmódnak szentelni az éle­tem, és feltett szándékom, hogy népszerűsítem az update rendszert – mondta Berci, akit így könnyen lehet, hogy néhány év múlva az új Norbiként tart majd számon az ország.

– Berciben magamat látom, annyi különbséggel, hogy én tizenöt évesen vágtam bele a nagy váltásba – mondta Schobert Norbi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.