Celeb

Horváth Mariann: Bochkor tőlem ne kérjen bocsánatot

GYLF, B. M.

Létrehozva: 2012.08.07.

Bochkor Gábor egy hét után kért elnézést Horváth Marianntól, aki szerinte pofont érdemelt volna olimpiai közvetítéséért. A világbajnok párbajtőröző ettől viszont nem hatódott meg.

Hatalmas vihart kavart Bochkor Gábor kijelentése, amelyben a párbajtőrben hatszoros világbajnok Horváth Mariannt támadta, aki a Magyar Televízió szakkommentátoraként elérzékenyült Szilágyi Áron olimpiai bajnoki címének közvetítésekor. A Bumerángban élő adásban fejtette ki a véleményét.

„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...” – mondta Bochkor, az ezt követő napokban pedig számos sikeres sportoló közleményben fejezte ki felháborodását.

Egy héttel az eset után Bochkor lapunkon keresztül kér bocsánatot.– Kimondottan sajnálom a történteket – kezdte. – A Bumerángban sokszor elragadtattam magam egy-egy szópárbaj során, ez is ilyen helyzet volt. Nem gondoltam komolyan, és elnézést is kérek ezért! Amennyiben szakmailag nézzük, és nem emeljük ki ezt a mondatot, biztosan más lenne a megítélése, ennek ellenére nem kellett volna ezt mondanom – tette hozzá.

A Bors tegnap elérte Horváth Mariannt, aki nem kér Bochkor bocsánatkéréséből.
– Itt vagyok Londonban, nem olvasom az otthoni lapokat, nem figyelem a rádiókat, pláne nem Bochkor Gáborék műsorát. Biztos van egy hallgatótáboruk, amelynek ez a stílus kell, de én nem tartozom közéjük. Életemben tíz percet se hallgattam a műsorát, ha véletlenül mégis odatévedek, akkor rögtön elkapcsolom. Ennek az ügynek nem én, hanem Bochkor Gábor a főszereplője, hiszen ő beszélt rólam. Se arra nem tartok igényt, hogy bocsánatot kérjen tőlem, se arra, hogy foglalkozzon velem. Az azért jól esett, hogy a kollégáim kiálltak értem – mondta lapunknak Horváth Mariann.

Felmondott a Neo FM összes dolgozója

A Neo FM dolgozói, akik már fizetést sem kapnak, tegnap meglepetésszerűen eljuttatták felmondásukat a rádiót működtető cég új tulajdonosának és vezérigazgatójának. Medveczky Mihály ugyanis – akinek a nevét a vezérigazgató-helyettes, Berényi Attila egyébként egyszer sem ejtette ki a sajtótájékoztatón – a dolgozók elmondása szerint többször kijelentette, addig nem fizet, amíg nem tisztázódik a 800 millió forintos adósságot felhalmozó rádió helyzete, amelynek megvonták a műsorszórási engedélyét.

A bumerángosok, Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János kiálltak kollégáik mellett, akik közleményük szerint nehéz szívvel hozták meg a döntést, de kilátástalan helyzetbe kerültek.– Mivel 26 munkatárs felmondott, ellehetetlenült a Bumeráng című reggeli műsor működése is – mondta Bochkor Gábor, ugyanakkor hangsúlyozta, szolidaritást vállalnak a kollégákkal, és céljuk, hogy a csapat együtt maradjon. Voga János szavai jól tükrözik a rádiósok komor hangulatát.– Egyszerűen most még nem is nagyon tudom, hogy mi történik. Mentálisan fel kell dolgoznom – magyarázta.
Medveczky Mihály tegnap nem szólalt meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196232_auto_resized.jpg
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083812
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083812
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria