Hiába kérték Cristofelt, hogy viselkedjen, nem bírt magával

sokkoló
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 22. 08:45
Cristofel elképesztő beszólásokkal sokkolta Tatár Csillát a Mokka tegnapi adásában. A kubai szájhős azóta a műsorvezetőnőről ábrándozik, Csilla viszont nem foglalkozik vele.
O. Zs.

Cristofel jött, látott és botrányt okozott tegnap reggel a TV2 stúdiójában. A popkarrierre vágyó kubai macsó új slágere kapcsán vendégeskedett a Mokkában, de a dalról nem derült ki semmi, mert Cristofel inkább önmaga sztárolásával és Tatár Csilla szépségével volt elfoglalva. Közölte például a műsorvezetővel, hogy „aranybögyörő-állító” tekintete van.

– Nem akartam rosszul viselkedni az élő adásban, mégis úgy sikerült, beszólogattam párszor. Csillát nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni vagy megbántani, egyszerűen csak nem tudtam parancsolni az ösztöneimnek, amikor először a szemembe nézett. Nagyon szexi a tekintete, erős kísértés szembe ülni vele – magyarázta Cristofel, aki tegnapig azzal sem volt tisztában, hogy valójában kiért lelkesedik.

– Sajnos fogalmam sem volt róla, hogy Tatár Csilla kicsodamicsoda, de miután hazaértem, az interneten utánanéztem a pályafutásának. Bár nagyon rákattantam a nőre, az udvarlást befejezem, mert most vált számomra világossá, hogy már házasságban él. Bár nem ismerem a férjét, biztos vagyok benne, hogy én menőbb pasi vagyok nála – tette hozzá a szerénység fogalmát hallomásból sem ismerő szájhős.

Tatár Csillát hidegen hagyja a kubai skalpvadász minden megmozdulása, ezért nem is foglalkozik vele.

– Adás előtt megkértem Cristofelt, hogy tisztelje meg a nézőket és a stúdióban tartózkodókat azzal, hogy nem beszél csúnyán. Bár világos volt számára, hogy élő műsorban fog szerepelni, sajnos ezt a kérést nem sikerült teljesítenie – zárta rövidre a Mokka műsorvezetőnője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.