Norbi kockáztatja vagyonát

fitness
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 25. 09:45
Schobert Norbi a közeljövőben nemcsak a vércukorszintet fogja lesni nap mint nap, hanem a tőzsdei folyamatok alakulását is. A fitneszguru eldöntötte: ősszel nyílt részvénytársasággá alakítja cégét.
D.P.

Schobert Norbi nagy lépésre szánta el magát. A fitneszguru eldöntötte, tőzsdére viszi a cégét, vagyis bárki tulajdonrészt szerezhet majd vállalkozásában. Buktatók lehetősége mellett kecsegtető jövőképet is jelent a terv végrehajtása.

– A Norbi Update most nyáron lesz tízéves, ez is közrejátszott a döntésemben. Nem beszélve arról, hogy tőkét szeretnék bevonni a további fejlesztések érdekében. Én ugyanis nem vagyok milliárdos, noha a cég sokat ér – kezdte Norbi.

– Először zárt, aztán nyitott részvénytársasággá alakítjuk a vállalatot. Arra azonban nagyon figyelek, hogy a részvények többségét magamnál tartsam, maximum negyvenkilenc százalékot teszek mások számára megvásárolhatóvá.

Nem hagyom, hogy nálam nagyobb részesedést szerezhessen bárki, és elveszítsem az irányítást – tette hozzá Norbi, aki Magyarország legnagyobb tőzsdei szakértő cégét kérte fel, hogy segítsen a folyamat előkészítésében.

Norbi úgy érzi, a fejlődéshez elengedhetetlen a tőzsdére vonulás. – Az elmúlt két év a mi sikersztorink, kitartó munkával haladunk felfelé. A bolti forgalom háromszáz százalékkal nőtt egy év alatt, jelenleg közel száz franchise üzletünk van, hetente újat nyitunk, és másfél év alatt megtérül a befektetőknek.

Jelen vagyunk Szlovákiában, és ott leszünk több szomszédos országban is. A terjeszkedéshez most már elengedhetetlen a tőkebevonás, amivel persze a hozzánk csatlakozók is gazdagodnak, részesei lehetnek egy olyan sikeres cégnek, amely még az emberek egészségéért is tesz – magyarázta büszkén Schobert Norbert, az update atyja.

Megéri tőzsdére menni?

A Bors megkérdezett egy szakértőt arról, mi az előnye és a hátránya egy cég tulajdonosa számára a részvénykibocsátásnak. – A tulajdonos általában azért viszi tőzsdére a cégét, mert szeretne újabb tőkéhez jutni, de nem banki hitelből.

Ezt leg­egyszerűbben új tulajdonosok bevonásával tudja elérni. A hátrány az, hogyha nagy részt birtokolnak a részvényesek, beleszólhatnak a döntésekbe. Ez azonban könnyen ki­védhető, ha az eredeti tulajdonos nem engedi, hogy a papírok több mint fele eladásra kerüljön.

Nagy változás, hogy a tőzsdei bevezetéssel nyilvánossá is válik a cég működése – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.


Rendőrként kezdte

Schobert Norbi utcai rendőrként kezdte, közben pedig évtizedek óta foglalkozott a fitnesszel. Tizenkét filmet és ötszáz tévétornát forgatott, 2002-ben megírta a Norbi-titok című első könyvét, ami kétszázezer példányban fogyott el.

Ezzel párhuzamosan termékei gyártókhoz kerültek, elkezdődött az ételszállítás, majd három éve magához vette a kereskedést. A versenyhivatal 2010 tavaszán elmarasztalta egy reklám miatt, és a cég majdnem összeomlott, nulláról kellett újraépíteni.

Akkor Norbi még az autóját is eladta, hogy összehasonlító klinikai vizsgálattal bizonyítsa, valóban fogyasztanak az ételei. Schobert Norbert azt mondja: az üzlet azóta újra virágzik.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.