Kertész Géza eltűnik a sorozatból?

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 09. 08:15
Egy korszak újra lezárul Németh Kristóf ­éle­té­ben. A Barátok közt történetírói ugyanis úgy döntöttek, hogy a sorozatnak és Gézának is az lesz a legjobb, ha eltűnik egy időre.
T. G.

A Barátok közt sorozat készítői szerint Kertész Géza karaktere elfáradt, ezért hosszabb pihenőre küldik.

A rosszfiú 1999 óta állandó tagja a napi sorozatnak. Az elmúlt tizenhárom évben azonban már kétszer volt arra példa, hogy Géza eltűnt a Mátyás király térről. Egyszer börtönbe került, a másik alkalommal pedig a törvény elől bujkált Olaszországban. Ám mindannyiszor visszatért.

– Nem tudom megmondani, hogy most mennyi ideig tart ez a pihenő. Egy biztos: a karakter szüneteltetéséhez ­ki­zárólag Kertész Gézának van köze, Németh Kristófnak nem.

A törzsszereplők esetében ahogy múlik az idő, egyre nehezebb újabb és újabb történeteket kitalálni – magyarázta a sorozat producere, Kalamár Tamás, aki azt is elárulta, hogy Vili bácsi fia izgalmas körülmények között köszön el egy időre a ­kép­ernyőtől.

Németh Kristóf megértéssel fogadta a búcsút. A napi sorozatban ugyan még télig láthatják a nézők, de a színész ­éle­té­ben már egy új fejezet kezdődött.

– Nem félek attól, hogy munka nélkül maradok. Rám az a jellemző, hogy mindig több tervem van, mint időm. Ráadásul ha az elmúlt féléves munkánkat siker koronázza, és meg tudjuk menteni a Kamara Színházat, akkor eseménydús időszak következik.

Aztán ott van még a két vállalkozásom. Az egyik a vendéglátással kapcsolatos, de az elmúlt évben ott én magam is csak vendég voltam. Ezen is szeretnék változtatni. A másik pedig a saját kommunikációs cégem – mondta a színész, aki hirtelen felszabadult idejének kisfia miatt örül a legjobban, hiszen Lócival nem tud betelni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.