Az amerikaiak ismét ráharaptak a Ewingok történetére: közel hétmillióan nézték meg az új Dallas bemutatkozó adását a TNT-n.
Ezzel a nézőszámmal meglepően jól teljesített az újraindított széria, idén ez volt a legnézettebb műsor a kábelcsatornák sorozatai között. A nagy érdeklődés annak tudható be leginkább, hogy a régi történet főszereplői közül Larry Hagman, Patrick Duffy és Linda Gray is szerepel az új részekben.
Az új Dallas már a fiatal Ewingok harcáról szól: Bobby fia az alternatív energiaforrások híveként próbálja fialtatni a család dollármillióit, míg Jockey fia még mindig az olaj által akarja megsokszorozni vagyonát.
A Született feleségekből ismert Jesse Metcalfe is szerepet kapott a filmben, ő alakítja Christopher Ewingot. A tervek szerint a régi nagy öregek csak a sorozat néhány első epizódjában bukkannak fel, majd a folytatást különböző tévéműsorokban népszerűsítik.
Az óriási érdeklődés azonban felülírhatja a forgatókönyvet, ráadásul, Hagmanék korukhoz képest elképesztően jól tartják magukat.
– Bár húsz évvel ezelőtt befejeztük a forgatásokat, az eltelt időszakban folyamatosan összejártunk – mesélte a részeges Samanthát alakító Linda Gray. – Mi nemcsak kollégák, hanem barátok is vagyunk, mindent tudunk egymásról, de ismét együtt dolgozni számunkra is újdonság volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.