Keményen támadja az RTL Klub, de VV Cristofel nem izgatja magát

RTL Klub
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 10. 08:15
Hétfőn felszólító levelet kapott az RTL Klubtól a kubai macsó, hogy fizessen be ötmilliót. Cris annyira nem fél, hogy még ügyvédet sem fogadott a szerződésszegési ügyében.

 

A VV skalpvadásza pontosan tudta, nagy baj lesz abból, ha a TV2–n, Hajdú Péternek nyilatkozik arról, hogy verte meg Veronikát, mégis belement a játékba. Ezzel szerződést szegett, ezért az RTL Klub a súlyos jogi lépéseket tett ellene. A Bors számolt be róla elsőként, hogy a játékostól akár ötmillió forintot is követelhetnek. Tegnapelőtt meg is érkezett Crishez egy felszólítás.

– Édesanyám nyitott ajtót a postásnak – meséli Cris. – Mivel nekem címezték, át sem vehette, ezért megmondta a kézbesítőnek, vigye vissza oda, ahonnan jött.

A fiú nagyon magabiztos, hisz még ügyvédet sem fogadott.

– Az ügyfelemet kizárólag a Veronikás ügyben képviselem, Cristofel nem bízott meg azzal, hogy az RTL elleni peres ügyével is foglalkozzak – nyilatkozta lapunknak dr. Berényi András. Cristofel eközben karrierje beindításán gondolkozik.

– Új terveim vannak a megélhetésemmel kapcsolatban, a zeneipar felé veszem az irányt. Júniusban már van is egy lekötött bulim Szlovákiában. Be fogok futni, ez biztos!

– Az, hogy Cristofel nem vette át az ügyvédi felszólítást, nem változtat azon a tényen, hogy az RTL Klub érvényesíteni kívánja a szerződésében foglaltakat. Ezen cselekedetével csak újabb okot adhat az esetleges peres eljárásra – közölte az RTL Klub sajtóosztálya. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.