Celeb

Befogadták Király L. Norbit

D.P.

Létrehozva: 2012.04.26.

Teljesen beépült menyasszonya családjába Király L. Norbi. A kaposvári énekes mindent megtesz azért, hogy leendő gyermeke boldog közegbe érkezhessen.

Még csak néhány hónapja ismeri állapotos menyasszonyát Király L. Norbert, máris úgy tekint kedvese családjára, mint a sajátjára. A reszelős hangú showman mindent meg is tesz, hogy elfogadják. A legutóbb például közös horgászaton vett részt apósjelöltjével, akivel a viszonya ezután csak tovább mélyült.
 
– Apósommal és a párommal voltam horgászni a múlt hét második felében. Nagyon sokat beszélgettünk. Mondjuk, nem vagyok az az egy helyben ülő típus, úgyhogy nehéz volt kivárni, amíg a horgomra akadt a hal, de megérte a türelem, mert majdnem háromkilós pontyra akadtam – mondta nevetve Norbi, akinek nem ez az első közös programja a családdal. A srác tervei között folyamatosan szerepel, hogy minél több időt töltsenek együtt kedvese szüleivel. – Kimondottan jó a viszonyunk az apósommal, haverinak is mondható. Fontos számomra, hogy a leendő gyermekünk szeretetteljes, harmonikus családba érkezzen – árulta el a kaposvári énekes.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek