Gyerekkoromban az „arborétum” szó nagyjából egyet jelentett azzal, hogy lassan kell menni és halkan kell viselkedni. Osztálykirándulásokon jártunk ilyen helyeken, de őszintén szólva nem sok maradt meg belőlük. Valami rémlik hosszú sétákból, kavicsrugdosásból, meg abból, hogy próbáltuk kitalálni, mikor lehet végre enni. Nem figyeltünk oda. Elökörködtük, ahogy kell. Most, felnőtt fejjel – három gyerekkel – egészen másképp látom. Rájöttem, hogy nem az arborétum volt unalmas. Hanem mi nem tudtuk még, hogyan kell benne jelen lenni. Mert ha jól csináljuk, egy arborétum nem csak egy séta, hanem óriási kaland.
A Füvészkertbe most könnyű jó időben érkezni: március 28–29-én lesz a már hagyományos Sakura ünnep, amikor az egész kert rózsaszínbe borul. Ez már önmagában élmény – pokróc, fák, lassulás. De ami igazán meglepett: ide mindegy, mikor érkezünk, a gyerekek nem csak nézik a kertet, hanem részei lesznek. A „Szamóca kiskertész foglalkozás” például pont ilyen. Itt:
Itt mindig történik valami:
És ami nekem fontos: itt nem kell végigmenni mindenen. Elég egy sarok, egy tó, egy fa, ahol kialakítjuk a családi bázis és onnan nézelődünk körbe, Budapest szívében, egy dzsungel közepén.
Megközelítés:
A hely egész évben nyitva tart, kutyával nem látogatható.
Vácrátóton nincs „csinnadratta”.
De vannak helyette:
De az igazi program itt is állandó, nincs is szükség programfüzetre – a kert egésze élményt tud adni.
Helga itt minden bokornál kérdez. Saci már előremegy. Palkó botokat válogat.
És hirtelen eltelt másfél óra.
Megközelítés:
A park egész évben nyitva tart, kutyával nem látogatható, drón nem használható a területen. Tavasztól tél elejéig elérhető a melegbüfé, egész évben megtalálhatóak a snack automaták a parkban.
A szarvasi arborétum egyértelműen a „nem fogsz unatkozni” kategória.
Itt konkrét programok is várják a kíváncsi gyerekeket:
És ha még ez nem lenne elég:
Itt nem az a kérdés, hogy „meddig bírják”, hanem hogy mi bírjuk-e velük.
Megközelítés:
A hely kutyával is látogatható. Az Arborétum az év 365 napján nyitva tart, minden ünnepnapon és munkaszüneti napokon egyaránt.
Itt van:
A programok inkább természetközeliek:
De ami tényleg történik:
Palkó leül a víz mellé. Köveket dob, kacsázni próbál. Gátat épít.
Helga leveleket gyűjt. Saci eltűnik egy kanyar után, mert felfedezett egy titkos barlangot. És én nem szólok rájuk. Csak sétálunk, lebegünk a napsütésben, pont jó az idő, nem hideg és nincs elviselhetetlen meleg sem, a levegő páratlanul tiszta, és klasszikus erdei csend vezet végig minket a tájon.
Megközelítés:
Aktuális info: 2026-ban famegóvási munkálatok, kisebb építkezés miatt a park május 1-én nyit! Kutyával a park nem látogatható, kivéve segítőkutyák.
A Jeli Arborétum hivatalosan is Varázskert. És ez nem marketing. Leghíresebb látogatói élmény-eleme a 130 méter hosszú lombkorona sétány, aminek a végén a bátrabbak csúszdán is visszatérhetnek a földre. Aki még több időt töltene a magasban, ne hagyja ki a 20 méter magas kilátót sem, itt valósággal megáll az idő, jó időben még a Somló vulkáni tanúhegyet is látni lehet innen, ami 45 km távolságra esik.
És még mitől varázskert a Jeli Arborétum?
A park állandó „programja”, hogy a természet teljes valóját hozza közel:
Helga itt kijelentette: „itt biztos lakik valaki”. És valahogy igaza volt, én is éreztem az erdő jó szellemét.
Praktikus infók: Ide ne induljatok kutyával, sajnos ők nem léphetnek be a parkba, és biciklivel sem engednek be, illetve tudnotok kell, hogy erősen kullancsos a terület, így a védekezésre mindenképpen készülni kell.
Megközelítés:
Korábban jártam itt, még a gyerekek előtt és úgy emlékeztem a helyre, hogy ez a „gyors zöld menekülés”. Ez igaz – de közben, most újra látogatva a helyet, bizony jóval több történik itt, mint ahogy elsőre látszik.
A Gödöllői Arborétum tele van apró, jól működő elemekkel, amik gyerekkel aranyat érnek.
Mert ez a hely valahogy vendégmarasztaló.
És akkor még nem beszéltem a logisztikáról, ami szülőként fél siker:
Palkó itt futott a legtöbbet. Helga leült rajzolni. Saci pedig – meglepő módon – nem kérdezte meg tízpercenként, hogy „mikor megyünk haza”. Ez nálunk komoly ajánlólevél.
Megközelítés:
A gyermeki emlékeimmel ellentétben szívből ajánlom az arborétumokat, mint kiváló családi programokat. Az arborétum nem unalmas. Csak nem sietős műfaj – és erre a nyugalomra szerintem manapság mindenkinek szüksége van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.