A tökéletes szülő nem létezik – hála az égnek!

Van több olyan pillanat is, nyugodtan mondhatom, hogy minden szülő életében, amikor úgy érzi: valamit egészen biztosan elrontott. Ez a szülői hibák megélése.  Talán túl hangosan szóltunk rá a gyerekre egy fáradt délutánon, vagy sok képernyőidőt engedtünk. Illetve pont ellenkezőleg: túl szigorúak voltunk, később megbántuk, hogy épp semmit sem engedtünk meg neki. És ilyenkor, ha van internetkapcsolatunk, azonnal találunk valakit az anyukás csoportban, aki elmagyarázza, hogy pont ezt nem lett volna szabad. A modern szülőség egyik mellékhatása, hogy miközben minden korábbinál több tudás áll rendelkezésünkre a gyereknevelésről, sokszor minden korábbinál több a szorongás is a témában. Mintha valahol létezne egy láthatatlan vizsga, amelyen nap mint nap felelnünk kell: elég türelmesek voltunk-e, elég tudatosak, elég következetesek? Csakhogy van egy apró probléma. Szerintem a tökéletes szülő egyszerűen nem létezik. A szülői hibák az élet természetes velejárói. És talán ez a legjobb hír az egész történetben.

Az „elég jó szülő” felszabadító gondolata

Az „elég jó szülő” gondolatát a brit gyermekorvos és pszichoanalitikus, Donald Winnicott fogalmazta meg az 1950-es években. Szerinte a gyerekeknek nem hibátlan szülőkre van szükségük, hanem olyanokra, akik többnyire jelen vannak, figyelnek és igyekeznek jól csinálni – még akkor is, ha néha hibáznak. Később az „elég jó szülő” gondolata Bruno Bettelheim nevével is összeforrt: egyik legismertebb könyvének már a címe is ezt üzeni – Az elég jó szülő. Mintha ezzel is azt mondaná a konyhaasztal mellett tanácstalanul ülő anyáknak és apáknak: nem kell tökéletesnek lenni. Elég jónak lenni is siker. 

A gyerekek ugyanis nem laboratóriumi körülmények között nőnek fel, hanem a mindennapi életben. Ott, ahol néha elfogy a türelem, ahol egy rossz nap után rövidebb a cérna, ahol a vacsora néha mirelit pizza, és ahol a szülők is emberek. És furcsa módon ők éppen ezekből a tökéletlen pillanatokból tanulnak nagyon sokat.

A hibák nem rombolják a kapcsolatot – ha utána történik valami fontos

A szülői hibák nem önmagukban jelentenek problémát. Az igazán fontos az, mi történik utánuk. Amikor egy szülő képes azt mondani a gyerekének: „Figyelj, most túl ideges voltam, sajnálom.” Amikor meg tudjuk mutatni, hogy a konfliktusok után lehet kapcsolódni, lehet rendezni, lehet bocsánatot kérni. Ezek azok a pillanatok, amikor a gyerek valami nagyon fontosat tanul meg az emberi kapcsolatokról. Azt, hogy a szeretet nem hibátlanságot jelent. 

A mai szülők egyik legnagyobb terhe: az állandó összehasonlítás

A szülői bizonytalanságot ma sokszor nem is a gyerekek okozzák, hanem a környezet. A közösségi médiában könnyen úgy tűnhet, hogy mindenki más türelmesebb, kreatívabb, tudatosabb, szülői hibák nélkül nevelő szupersztár. Mások gyerekei zöld turmixot isznak, önállóan tanulnak, és nyolckor már alszanak. A valóság azonban általában egészen más. A legtöbb családban a mindennapok inkább így néznek ki: valaki nem találja a tornazsákját, valaki nem akar fogat mosni, valaki pedig már harmadszor kér uzsonnát vacsora után. És ezek a családok – a káoszukkal együtt – ugyanúgy működnek, mint a sajátunk, a maguk tökéletlenségében. 

A gyerekeknek a kishibásat szeretik 

A gyerekeknek valójában meglepően kevés dologra van szükségük. Arra, hogy legyen valaki, aki meghallgatja őket, néha velük nevet, néha velük veszekszik,
és akihez vissza lehet menni akkor is, amikor valami nem sikerült. A szülői szeretet nem a hibátlanságban mérhető, hanem abban, hogy a kapcsolat az esetleges döccenők után újra és újra helyreáll. És ebben a folyamatban néha a hibák segítenek a legtöbbet.

Talán az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyerekeinknek adhatunk, az őszinteség.  Ha azt is láthatják, hogy a felnőttek sem mindentudók. Néha hibáznak, elrontanak dolgokat, de utána megpróbálják azokat helyrehozni. És ha a gyerekek ezt megtanulják, akkor talán egyszer, amikor majd ők is szülők lesznek, egy kicsit könnyebb lesz nekik. Mert tudni fogják: az ő tökéletlenségük a gyerekeik számára maga a csodás egyensúly!