Egy gyerek, aki mesével veri a tankönyveket

A hetedikes fiam az a gyerek, akire egy teljes osztály figyel, ha éppen belekezd valamibe. Ha a folyosón mesél, lelassul a forgalom. A tanárnő szerint többször kellett már „kimenekíteni” a gyereket ebből a helyzetből, mert az egész hatodik bé ráragadt, és nagyjából megállt az élet a suliban. 

Én persze csak mosolygok, és közben nagyon is büszke vagyok. A fiam gyerekkora óta szinte egyfolytában beszél. Nem is beszél — történetmesélésben él. Egész kicsi volt még, amikor a plüssfiguráknak komplett színházi előadásokat tartott, pár éve beírattam bábszakkörre, ezzel a hobbijával aztán bámulatos szókincset épített magának, ráadásul imádja is, alig várja minden héten, hogy mehessen.   

És miközben én, a rokonok vagy az iskolai társasága csak azt látjuk, hogy a gyerek él-hal a történetmesélésért, egyre nyilvánvalóbb: ez az egész nem csak kedves, múlandó gyerekkori hobbi. A szövegértési tesztekben osztályelső, a tanára szerint úgy érti meg és dolgozza fel a tankönyvek sűrű szövegét, ahogy mások egy képregényt. Neki nem kell magyarázni, hogyan következik egyik gondolat a másikból, miért fontos a kulcsszó, miért kell visszakeresni egy információt — ez valahogy belülről jön. A szövegértés nála olyan természetes, mint a levegővétel.

És közben látom azt is, amitől néha összeszorul a szívem: hogy a gyerekek nagy része ma már nem tud igazán figyelni egy összetett történetre. Nem értik a többszörös jelentést, nem érzik a mondatok közötti kapcsolatot, és ha egy szövegben nincs illusztráció, már elvesznek. Az iskolai mérésekben rendre kijön, hogy sok gyerek nem tudja, miről szól a szöveg, amit éppen akkor elolvasott. Azaz nem működik a szövegértés — és nem azért, mert butábbak lennének, mint mi voltunk. Egyszerűen más világban nőnek fel: gyorsabb, villódzóbb, ugrálóbb hatások között és valahogy az írott szöveghez való viszonyuk közben félrecsúszott. 

Ehhez képest a fiam ott áll a konyhában, egy fakanállal hadonászva, és kerek egészet csinál abból, ami másnál csak szétesett mondatok halmaza lenne. A múltkor még az aranygaluska receptjét is eljátszotta nekem, rögtönzött, úgyhogy szuperül elszúrtam majdnem az egész elkészítést. 

A történetmesélés neki egyenes utat ad a tanulásban szinte minden megközelítéshez. Ezzel a képességgel könnyedén összeköt eseményeket, bármikor visszaemlékszik a részletekre, következtet, előre sejt, tervez, taktikusan gondolkodik — minden olyan birtokában van, ami később a tanulás alapja.

És ez a lényeg: nem attól lesz valaki jó tanuló, hogy tízévesen végigolvasta a komplett listáját a kötelezőknek, majd abból bemagol tíz meghatározó mondatot, vagy cselekmény elemet, hanem attól, hogy képes összerakni a világot, összefüggéseiben is átlátni dolgokat. A történetmesélés pedig erre tanítja. Aki mesél, annak dolgozik a fantáziája, finomodik a kifejezőkészsége, nő a szókincse, fejlődik az emlékezete, észrevétlenül alakul a logikája. És ettől lesz erősebb a szövegértés is — a két dolog úgy jár kéz a kézben, mint a páros táncok.

Néha látom az osztálytársain, mennyire áhítattal hallgatják. És nem azért, mert a fiam lenne a kis, környékbeli Shakespeare. Hanem mert az a gyerek, aki jól mesél, egy picit összetartja a többieket. Ő gyereknyelven szól hozzájuk, az ő szintjükön viccesek a sztorijai, nekik szólnak a mesék. 

A történeteken keresztül kapcsolódnak egymáshoz, és közben olyan finoman tanulnak, hogy észre sem veszik. A fiam is ettől szárnyal, ő jól van a szerepében, ráadásul a többieket is építi ezzel. Ő az én saját bizonyítékom rá, hogy aki hagyja a gyereket beszélni, mesélni, ötletelni, az valójában egy életre megtámogatja a tanulási útjukat.

Minden este, amikor leülünk vacsorázni és ő megint előadja, hogy „képzeljétek, mi történt ma az udvaron…”, csak hátradőlünk, és tudjuk: ez az a pillanat, amit nem érdemes siettetni. Mert miközben ő beszél, valami nagyon fontos épül benne. A saját szavaiból épít magának világot — és benne egy olyan jövőt, amiben a szövegértés és a történetmesélés nem tantárgy, hanem a természetes anyanyelv lubickolós, fejlesztő közege. 

Mit tehetsz otthon, hogy jobban menjen a történetmesélés – és vele együtt a szövegértés is?

A jó hír az, hogy a történetmesélés nem valami elérhetetlen, elit skill, hanem olyan dolog, ami otthon, pizsamában, akár vacsora közben is fejlődik. Sőt, igazából ott fejlődik a legjobban. Nálunk legalábbis rendre morzsás kenyérhéjak és csapkodó gesztusok között születnek a legjobb sztorik.

1. Kérdezz sokat – de ne iskolás módon!
Ne azt, hogy „miről szólt a szöveg?”, hanem ilyesmiket: „És szerinted miért tette ezt?”, „Te mit csináltál volna?”, „Szerinted mi lesz a következő részben?” Ezek a kérdések szépen beindítják a gondolkodást, és a gyerek észrevétlenül kapcsolja össze az eseményeket — ami a szövegértés alfája és ómegája.

2. Játsszatok szerepjátékot!
A gyerekek akkor beszélnek a legtöbbet, ha nem érzik feladatnak. Nálunk a plüssök fél napos családi drámákat élnek át, a gyerek pedig közben gyakorolja a párbeszédet, a konfliktust, a lezárást. A történetmesélés így lesz játék és tanulás egyszerre.

3. Közös instant „mi lett volna, ha…” játék
Menet közben, bolt felé, oviba, suliba menet is működik. „Mi lett volna, ha a busz hirtelen kinyílik, és egy sárkány száll ki?” — és innen indul a sztori. Minél vadabb, annál jobb. A fantázia ilyenkor dolgozik a legszebben.

4. Nevessetek, ha éppen összevissza mesél!
A mesélés nem vizsga. Ha a történet öt szálon fut, vissza lehet kérdezni: „Várj, most a robot vagy a kutya beszél?” Így tanulja meg a gyerek a tiszta szerkesztést — anélkül, hogy bármi ciki lenne számára.

5. Olvassatok együtt, de ne mindig „szépen”!
Lehet vicces hangon olvasni, lehet együtt átírni egy részt, lehet folytatást kitalálni. Az ilyen játékos olvasás csodát művel a szövegértéssel, mert a gyerek nem csak betűket kap, hanem élményt.

6. Néha engedd, hogy ő „tanítson”!
A fiam például rendszeresen elmagyarázza nekem, hogy miért fontos egy karakter motivációja. Én pedig bólogatok, mint aki sosem hallott még erről. Csodálatos, milyen komolyan veszi. Amikor a gyerek magyaráz, valójában rendszerezi a gondolatait — ami a történetek megértésének kulcsa.

7. Engedd, hogy befejezzen egy történetet – akkor is, ha öt percig készül kinyögni a végét.
A tempó az övé. Ha megadod neki ezt a szabadságot, idővel egyre gördülékenyebb lesz. A türelmünk itt kamatostul hozza vissza a gyümölcsét.

Mert a mesélő gyerek nem csak történeteket épít — hanem önmagát is.