Ma reggel a hatéves Márk fiam megjelent a szobámban, és közölte:
– Anya, beletettem a fogkefémet a vécébe.
Megálltam egy pillanatra, majd csak ennyit kérdeztem:
– És ez miért jutott eszedbe?
– Meg akartam nézni, hogy elsüllyed-e – mondta teljes komolysággal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Ilyenkor arra gondolok, vajon más anyák hogyan indítják a napot. Például azok, akiknek kislányuk van. Talán a gyerekük csendesen rajzol vagy fésülködik, amíg ők megisszák a kávéjukat. Én meg ott állok a vécé mellett gumikesztyűben, hogy kivadásszam a fogkefét... És ez csak egy a milliónyi történet közül.

Múlt héten például a távirányító végezte a mosógépben, mert „poros volt, és úgyis ott lehet jól kitisztítani”. Korábban a mikróban próbált kenyeret melegíteni, de persze folpackban, „hogy ne legyen morzsás”. Az eredményt el tudjátok képzelni.

Ő az a gyerek, aki ha valamit lát, rögtön beindul az agya: „mi lenne, ha…?” És onnantól nincs megállás – ki is próbálja.

A kertünk is állandó akciószíntér. Nemrég Márk kitalálta, hogy csapdát készít a vakondnak. Fogott egy nagyobb műanyag dobozt, egy madzagot, három gesztenyét, egy gyerekkést és egy csillámos matricát, és kijelentette:
– Ezzel biztosan elkapom.
– És mit csinálsz vele, ha elkapod? – kérdeztem kissé gyanakodva.
– Adok neki sajtot, és megkérem, hogy költözzön át a szomszédhoz. Ott több a föld.

A „csapda” másnapra eltűnt, csak a matrica maradt a fűben. A vakond nyilván nem kérte. Márk viszont teljesen komolyan azt mondta:
– Szerintem elvitte a dobozt, és most ott lakik benne. Legalább már nem túr.

A konyhában is mindig ott sündörög, ha főzök.
– Segíthetek? – kérdezi.
Ez általában azt jelenti, hogy valamit belekavar, amit nem kéne, vagy belekanalaz valamibe, amibe nem kellene. A kóstolókanalat előtte gyakran már „tesztelte” valami egészen másra.

– Márk, légyszi ne nyúlj bele!
– De csak meg akartam nézni!
– Nézd meg a szemeddel.
– Úgy nem látom rendesen.

A fürdés sem egyszerű műfaj. Márk szerint a fürdés egyenlő vízi csatával. Az autók beúsznak a kádba, a víz pedig ki a padlóra.
– Márk, ez fürdés lenne, nem medencés buli.
– De ha már van víz, akkor miért ne?

Az öltözködés egy külön harc. Van egy traktoros pólója, amit minden áldott nap fel akarna venni. Már foszlik, de ő állítja:
– Ez a legjobb pólóm, olyan puha!
– De piszkos.
– Akkor is a legkényelmesebb.
– Vegyél fel valami mást.
– De ebben érzem jól magam.

Ez a fiús anyaság? Egyik nap fogkefét horgászok a vécéből, másnap a konyhában szedem szét a „kenyérpirító kísérlet” maradványait, közben pedig figyelek, előzök, mentek, megelőzök. Estére már csak a csendes rumli marad, a fejemben zúgás, a kezemen valami ragacsos.

És aztán később, mikor már nem füstöl a mikró, és megszáradt a póló a fára akasztva, valahogy mindig nevetünk rajta.

Csak nálunk telnek így a napok, vagy más fiús családban is?

Viki

Fiús anyának lenni nem nehéz – csak mindig történik valami