Sorra olvasom az itt megjelent írásokat, talán remélve azt, hogy valaki végre egy olyan megoldást, opciót nyújt számomra, ami száz százalékos megoldás arra, hogy végre babám lehessen, másrészt persze tisztában vagyok azzal, hogy ilyen nincs. Sajnos. Három lombikon vagyunk túl. Már a kezdetekben nagyon nehezen indultunk.

Egy elég későn észrevett méhen kívüli terhesség, gyors operáció, részleges petefészek-eltávolítás. És a legrosszabb, egy elveszített 8 hetes baba. A kórházi ultrahangon, a műtét előtt láttam őt először. És sajnos utoljára. Lassan egy éve történt, de nem tudom kiverni a fejemből azt a képet. Szerintem nem is akarom, mert csak ennyi maradt nekem belőle, de tudom, érzem, hogy ez nem egészséges. Azóta két lombikom volt. Mindent megtettünk. Pihentem, feküdtem, sétáltam, vitaminokat szedtem, szóval tényleg mindent betartottam, amit mondtak vagy olvastam. És mégse sikerül.

Sokszor hallom a „jaj, te még fiatal vagy”, „oka van annak, hogy most nem sikerült, úgyhogy ne bánkódj”, „egyszer úgyis sikerül” mondatokat, és hogy őszinte legyek, van, amikor ennek hallatán a vigasztalni akarót legszívesebben faképnél hagynám. Tudom, hogy jót akar, és ilyen helyzetben senki nem tudja, hogy mit mondjon, de már elegem van ebből. Érezni szeretném újra azokat a pici jeleket, amik elkezdődtek akkor, amikor pár hétre a világ legboldogabb embere lehettem. Körülöttem mindenki babát vár, mindenki boldog. Mikor lehetek már végre én is az? Mit tehetek még?

Zita

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Nemcsak a babát vesztettem el, hanem a reményt is