Megrúgtak egy kislányt a suliban – ki segít?

Iskolai sztori… Történt, hogy a lányok kitaláltak maguknak valami körjátékot, és sok, más kislány is csatlakozott hozzájuk. Majd az egyik kisfiú is úgy gondolta, hogy ő is beszállna, de ezt állítólag nem közölte a lányokkal. Ott sertepertélt körülöttük, és nem igazán akarta megérteni, hogy a lányok most csak maguk szeretnének játszani, fiú/fiúk nélkül. Még a tanító néni is rászólt a kisfiúra, hogy most inkább máshol keressen pajtást magának… Aztán végül csak megszánták őt, és bevették a buliba.

Ezek után a kisfiú nem úgy játszott, mint a többiek, ki is alakult a feszültség egyből. Állítólag többször mondták neki, hogy akkor minek akart beállni, ha így viselkedik, illetve ha nem tartja be a szabályokat, tényleg menjen máshova, mással „idétlenkedni”. Addig ment a huzavona, míg tettlegességig fajult a dolog – mondván, ha nem megy szép szóval, megy erővel, és az egyik kislány jól megkarmolta a kezén a kisfiút – vérzett is állítólag. Amire a válasza a kisfiúnak az volt, hogy rúgott egy jó nagyot a kislány felé, és pont nunin találta. Majd dolga végeztével ott hagyta a síró kislányt.

Nem akarok senkit se védeni – egyik kutya, másik eb! Mindenki megkapta a jussát. Számomra ami elgondolkoztató, hogy ha még a tanító néni is beleszólt a történetbe és kérte a kisfiút, hogy menjen onnan, miért nem tette ezt meg? Illetve ha szólnak a tanító néninek, hogy gond van, az esetek többségében azt a választ kapják, hogy oldják meg maguknak, utána viszont a szülőin többször is elmondják, hogy csak úgy tudnak segíteni a gyerekeknek, ha tudnak a problémáról, tehát szóljanak nekik. Vajon mennyi idő alatt lesz annyira csalódott egy gyerek, hogy történik, ami történik, de minek szóljak, úgyse csinálnak semmit – pedig ettől durvább dolgok is előfordulhatnak…

Otthon

Tesóval, ha összevitatkoznak, Ádám érvelésére nagyon sokszor egy hosszabb sikítás a válasz, ami olyan hangszinten megy, mint akit éppen nyúznak. Amikor szóvá teszem, hogy nem lehetne-e esetlegesen kisebb hangerővel, az a válasz, hogy Ádám idegesít és miért nem őrá szólsz. Az indulatait nem igazán tudja kordában tartani, és egyre nehezebben tudom normál beszélgetésben elmondani, hogy mit kéne csinálnia. Mindkét gyerekem jár pszichodrámára; talán ott tudnák helyben kezelni ezt a dolgot is.

A másik variáció, amikor sikítás helyett elkezdi szidni a tesót, hogy milyen hülye meg bunkó, meg egyebek… Néha magam is meglepődöm, milyen széles skálán mozog a szókincse, de ugye ezt se hagyom szó nélkül. Gondolom, másoknak is ismerős a szituáció, amikor az egyik fél, a „Gyutacs”, a másik pedig „Szolgáltatja a műsort”. Onnantól kezdve, hogy Anna kiakad, Ádám már a közelben sincs, és mint aki jól végezte dolgát, hátradőlve a kanapén, hallgatja, hogy ordít a húga. Ilyenkor azért őt is helyreteszem, mihelyst le tudom csitítani a kisasszonyt. És amikor még rá is kérdezek, hogy ezt most miért is csinálta, nemes egyszerűséggel csak annyit mond:

Ti hogy reagálnátok le a helyzetet?

Pankuci