Azoknak, akiknek tényleg csak munkaviszonyukból származó jövedelmük van, valóban könnyítés, ha akár a munkáltató, akár az adóhivatal helyettük elkészíti a bevallást, vagy annak tervezetét. Idén tömegek kapták meg a NAV-tól a bevallás-tervezetet, amin esetleg egy jókora összeg szerepelt tartozásként, én is így jártam. De ez csak annyit jelent: a NAV-nál nekem se, meg még sokaknak nem számították be a családi adókedvezményt. Az eset nem egyedi, hanem tömeges.
Könyvelők-adószakértők szerint tömeges a jelenség, főleg ha a pár megosztva kívánja mondjuk két-három gyerek után igénybe venni a gyerekek utáni családi adókedvezményt. Hogy miért nem szerepel ez a tervezetben, nem tudni, hiszen a nyilatkozatokat minden év elején le kell adni, tehát a munkáltatók és bérszámfejtők is tudják, így az adóhivatal is, ez alapján akár bele is számíthatnák a tervezetbe.
Lehet persze agyalni, hogy talán túl sok a kivétel, ezért nem írták bele ezt a sort az algoritmusba a programozók: mi van, ha egy gyerek év közben nagykorú lesz, a tanév közepén kilép a szakiskolából és munkát vállal, elköltözik a másik szülőhöz elvált szülők esetén, aki aztán esetleg kiviszi Ausztriába. Legvégsőbb esetben baleset éri, vagy leukémiában meghal tizenegy évesen - sajnos, ilyen is van. De ezeknek a kivételeknek egy részéről is értesülhet az államigazgatás akár külön bejelentés nélkül is - tény, talán nem mindenről. De az is lehet, hogy jövőre már a többségnél szerepelni fog ez a sor, és épp a kivételeknél kell módosítani a bevallást, ami jóval kevesebb embert érint majd így.
Az, amit a NAV-tól most kaptál, az hangsúlyozottan tervezet: módosítani kell nemcsak ezzel, hanem ha valami más, külön bevallandó jövedelmet is szereztél, ami "nem ér össze" a munkajövedelmekkel: ingatlan, ingó értékesítése, nagyobb összegű ajándék, passzív jövedelem valamilyen formája, ahol nem valami pénzintézet vonja le és vallja be az adótartalmat. De jogosult lehet valaki visszatérítésre is - túlvont, túlfizetett adó esetében például (nekem jópár éve valósággal könyörgött a NAV valaha élt legrokonszenvesebb tisztviselője, hogy igényeljem már vissza a folyószámla-túlfizetésem, amit évek óta görgetek, ki tudja miért, mert lejár a határidő, amikor még visszautalhatják...) Ha viszont valaki a bevallási határidőig egy mukkot nem szól, nem jelez, nem módosít, akkor ez a tervezet válik bevallássá, tehát az ott szereplő esetleges fizetendőket elvileg be kell fizetni, vagy csak hosszadalmas és bürokratikus procedúra útján helyesbíthetjük a számokat.
Bár a munkahelyi pénzügyesek nagyrészt már megszabadultak a munkáltatói adóbevallásoktól, jófejségből még mindig tudnak segíteni a kollégáknak, ahogy a kisebb cégek könyvelői is - pénzért vagy szívességből. A NAV maga is igyekszik segíteni - ezen az egészen jól használható, kulturált oldalon foglalták össze a tudnivalókat. Én lassan mindenkinek az elektronikus, ügyfélkapus bevallást javasolnám, de ha valakinek nincs Ügyfélkapu regisztrációja, lehet nem az utolsó napokban kéne nekifutni, akkor marad a hagyományos, papíros bevallás - akinek nincs vállalkozása, még mindig elintézheti mindenféle számítógép nélkül is. A határidő a szokásos: május 20.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.