A lányomnál, akinek hisztijeire már nem is emlékszem, az rémlik, hogy vinnyogott egy kicsit, és el is múlt. A fiam bezzeg 15 hónapos korában kezdte a dackorszakot, és hatéves koráig meg sem állt. Éreztem, hogy ez több, mint egy sima hiszti, hisz sokáig tartott, és nagyon intenzív volt, a gyerek nem tudott magáról olyankor. Ijesztő volt, más eszközöm nem lévén csendben figyeltem a háttérből a viharokat. (Ezt a szót a dührohamra egy jóval későbbi iskolatársa használta.)
Tudod-e, hogy miért lehetséges, hogy egyik gyerkőc simán átmegy rajta, a másik pedig dührohamokat kap? A gyerkőc alaptermészetének köszönhetően. Ha impulzív egy gyerkőc, nehezen nyugtatja meg magát, elveszti teste felett az irányítást. Ezen lehet persze segíteni, annyira, hogy a végén megtanulja az önszabályozást.
Ha kitartó egy gyerkőc, hosszan tartó egy roham. Ha lassan alkalmazkodó, és te „kényszeríted” valamire, jön a roham. Mire gondolok? Olyan egyszerű dolgokra, mint el kell indulni valahova, vagy ebédelni kell menni (és befejezni a játékot, amivel elvan éppen).
Amennyiben a gyerkőcről már tudod, hogy ADHD-s, autista vagy aspergeres, oppozíciós zavaros, szenzoros, vagy megkésett beszédfejlődésű, akkor is van megoldás, bár itt a rohamok enyhítése a cél alaptermészeti oldalról.
Gondolom, azt már tapasztaltad, hogy éhség és fáradtság okozhat dührohamokat. A fáradtságot energiatöltődési módok felkutatásával tudod megakadályozni. Az introvertált gyerekek nagyon utálják, ha közel mennek hozzájuk, ebből sok-sok konfliktus és dühroham származik.
Meg kell vizsgálni a dührohamok forrását. Lehet ez csalódás, düh, félelem.
Ezeket pedig úgy tudod kideríteni, hogy már egész kicsi korban szavakat tanítasz érzelmeinek. Ha eddig ezt nem tetted meg, ne aggódj, később, akár kamaszkorban is el lehet kezdeni a tanítást. A fiam 5,5 éves volt, amikor elkezdtük, lassan haladtunk, de ma már megvan a gyümölcse ennek. Volt ügyfelem, aki 11 éves gyerkőcével kezdte meg, sosem késő!
Ha a gyerkőcöd már 4-5 éves korú, megfigyeléseim szerint a dührohamoknak ekkor van a csúcspontja (a kamaszkor hormonális változásain kívül), ennek oka viszont a gondolkodási stílusok keresésében található meg. A gyerkőc ebben a korban próbálgatja, melyik fekszik neki, és persze ki máson, mint rajtad próbálgatja.
Eszter
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.