Másnap elmentem a nőgyógyászatra, ahol megvizsgáltak, de az ultrahang nem mutatott semmit. Az orvos megnyugtatott, biztos még nagyon fiatal terhesség, menjek vissza három hét múlva, akkor többet tudunk. Addig is írt fel progeszteront a barnázás miatt, azt szorgalmasan szedtem, mert ezen ne múljék.
Eltelt a három hét, ismét ott ültem a váróban, nagyon vártam, hogy végre lássak valamit a babából. Bekerültem a rendelőbe, vizsgálat, de az ultrahang képe üres. A doki próbálta minden szögben forgatni az eszközt, majd közölte, hogy nagyon pici a méhem, és rossz az ultrahang képe, menjek be a kórházba vizsgálatra, hátha ott többet látnak. És felkészített, hogy ez valószínűleg kémiai terhesség, rosszabb esetben méhen kívüli. Csalódottan hívtam a kórházat, két nap múlva tudtak fogadni.
A kórházi ultrahang képe tényleg jobb, mint a rendelőé, de annyira nem volt jó, hogy bármit is lássak. De sajnos a szonográfus se látott semmit, lemérték a méhem meg a nyálkahártya vastagságát, előbbit nagyon picinek, utóbbit vékonynak. Megkérdezte, hol kéne tartani, mondtam, hogy kb. a 8. héten, ekkor közölte, hogy esélytelen, hogy azt se lássa.
Megkérdeztem, hogy hasi ultrahanggal nem látnánk-e többet, de közölte, hogy nem, nem is érdemes próbálkozni. Amivel nyugtatott, hogy nem lát méhen kívüli terhességre nyomot. Visszaküldtek az orvoshoz, aki közölte, hogy valószínűleg kémiai terhesség, álljak le a progeszteronnal és várjam, hogy megjön. Ha még két hét múlva is pozitív a teszt, menjek vissza kontrollra.
Hazamentem csalódottan, de tudomásul vettem, itt nincs gyerek, csak az bosszantott, hogy a terhességi tüneteim még mindig megvoltak. Ahogy telt a két hét, szépen lebeszéltem magammal a dolgot, csak a szervezetem szórakozik velem, nincs okom fáradtnak lenni és undorodni egyes kajáktól, így a tünetek is csökkentek.
De el nem múltak. A két hét után újabb teszt, a pozitív eredmény csíkja előbb látszott, mint a kontrollcsík. Gondoltam, ez nem jó, a szervezetem még mindig nagyon termeli a hcg-t, ennek oka van. Vissza a rendelőbe, ahol a doki újra vizsgált és ultrahangozott is. Látszott az arcán, hogy bizonytalan, a manuális vizsgálatkor érzett valamit, de az ultrahang képe megint üres. Újra a kórházba küldött, most vérvételre is, nem csak ultrahangra, mert abból kiderülhet, méhen belül vagy kívül akadt el a folyamat.
Aznap be is mentem, túlestem a szúráson, aztán mehettem a jól ismert szobába a vizsgálóágyra. Ugyanaz a szonográfus megint nem látott semmit, csak az ismét kicsinek mért méhemet. A vizsgálat közben bejött a szobába egy másik orvos, akinek gyorsan felvázolták az esetet. Átvette az ultrahang kezelését, megkért, hogy emeljem meg a fenekem egy kicsit, majd közölte, hogy ő már látja. Na, gondoltam, végre vége, kiderül, hol a probléma, lehet orvosolni és mehet tovább az élet.
A doki elnézést két, majd erősen benyomta a hasam és nekiállt diktálni, hogy méhen belül szabályos petezsák, benne élő embrió. Én meg csak néztem ki a fejemből, és nem akartam elhinni, hogy mégis terhes vagyok. Azt se tudtam, sírjak-e vagy nevessek, csak vigyorogtam könnyes szemmel, a doki meg közölte, hogy már ezért megérte neki felkelnie ma reggel.
Kiderült, hogy hátrahajló a méhem, a baba pedig beágyazta magát arra a részre, ami a hüvelyi ultrahanggal nem, illetve nagyon nehezen látható. A tanulság csak annyi, hogy a modern műszerek sem teljesen megbízhatóak és néha az egyesek szerint idejétmúlt manuális vizsgálat az, ami beválik. Most várjuk a genetikai ultrahangot, és csak remélem, hogy véget ért a hullámvasutazás, és lesz egy teljesen eseménytelen terhességem.
Csodabogár
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.