Az ember igyekszik nem totálisan leégetni magát. Tavaly nyáron kábeltévé szerelő jött hozzánk, Viktorom (5 éves) nagyon érdeklődve figyelte. A pasi épp szerelte a kütyüt, térdelt a falnak fordulva, a gyerek hol mögötte, hol mellette állt, és szinte itta minden mozdulatát. Én az ember mögött álltam, igyekeztem kordában tartani a gyereket, hogy ne zavarja a bácsit.
Egyszer csak Viktor felállt, a szerelőtől kicsit hátrébb, velem egy vonalba, kínos csönd, és egy olyan igazán ropogós hangos puki következett. Mielőtt bármit mondhattam volna, a fiam megtörte a csendet:
„Na, de anyu! Hiszen tudod, hogy nem illik pukizni, főleg akkor nem, ha vendég is van a házban!”
És akkor megnyílt a föld alattam...
E.
Kisfiam, Olivér 2,5 éves, és korához képest már nagyon szépen beszél.
A múlt hétvégén kifestettem a körmeimet, és mikor meglátta, akkor csodálkozva nézegette, megfogdosta pici ujjacskáival a lakkozott körmeimet, majd rám nézett, és ezt mondta:
„Anya, neked lányos körmeid vannak!”
Olyan aranyos volt, hogy össze-vissza ölelgettem és puszilgattam.
Napról-napra rácsodálkozom, hogy ennyire okos és ilyen jól ki tudja már magát fejezni.
A.
Ábel kisfiam nagyon szereti a „férfias” játékokat, imád szerelni, kalapálni, fúrni, stb. Így a harmadik születésnapjára többek között kapott egy játék stílfűrészt is. Mondanom sem kell, hogy persze annak volt a legnagyobb sikere.
Néhány héttel később, amikor elmentünk látogatóba a nagymamájához, a fűrészt is hozta magával, és mikor a nagymama meglátta a kezecskéjében, akkor megkérdezte tőle:
- Ábelkám, és működik még a fűrész?
Erre Ábel nagy komolyan ezt válaszolta:
- Hála Istennek még működik.
Ezen az egész család jót derült, és azóta is sokat emlegetjük. És persze még a fűrész is egyben van.
Zs.
HA NEKED IS VAN VICCES TÖRTÉNETED, ÍRD MEG NEKÜNK A [email protected] CÍMRE!
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.