Négykilós koraszülöttet hoztam a világra

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 09. 08:00
Elmesélem, hogy lettünk hivatalosan is nagycsalád. 2007-ben megszületett a fiam, és még abban az évben el is költöztünk, társasházból a kertvárosba egy családi házba. Karácsony előtt pár héttel költöztünk be, és úgy éreztem, hogy minden álmom valóra vált. Olyanok voltunk, mint a tévéreklámokban az ideális család: anya-apa-egyfiú-egylány.  Autó, ház, csicsergő madarak…

A fiam már majdnem egyéves volt, és nekem éppen ajánlottak egy olyan munkalehetőséget, amivel a következő néhány hónapban csak minimálisat kell foglalkozni, viszont ha a pici elmegy bölcsibe, utána teljes állást jelent. Éppen ezt a lehetőséget fontolgattuk és készültünk a trónörökös első születésnapjára, amikor kiderült, hogy újabb mű készül a beépített öntőformában (bővebb magyarázatért légyszi olvassátok el az előző szültörit).

Szaladtunk az orvoshoz, aki gratulált a babához, akinek erős, határozott szívhangja volt és a maga néhány milliméterével a legszebb emberkezdemény volt a nagyfelbontású ultrahang történetében.

Egyszerre voltunk ijedtek, boldogok, meglepettek és büszkék. A család inkább meglepett volt és ijedt. Elhangzott néhány „nemvagytoknormálisak” és „felelőtlenség” is a környékünkön, de nem törődtünk velük. A nagylány örült, a fiam még fel sem fogott semmit.

A kiskezemen kiszámoltam, hogy 21 hónap lesz köztük és ekkor esett le a kétfilléres, hogy most itthon kell majd lennem egy kicsivel meg egy picivel. És valószínűleg bele fogok gebedni. Ez a félelem végigkísérte a terhességet, nagyon aggódtam, hogy hogyan fogok megbirkózni a helyzettel. Azzal nyugtattam magam, hogy megoldom majd, jó a környék, majd sokat sétálunk, stb. Persze később a valóság köszönőviszonyban sem állt az elképzeléseimmel, de az egy másik történet lenne.

Szóval: készülődtünk a babára, most már némileg több rutinnal, mint eddig. A terhességgel semmi gond nem volt, bár szednem kellett izomlazítót, mert a külső méhszáj egy kicsit nyitva volt. Egyébként fantasztikus volt a nyár, Anyunál voltunk Balatonon. Nem mindig volt könnyű a két gyerekkel meg a növekvő pocakkal a partra menni, de nyár végére jó kis rutinom lett benne. Nagyon élveztem, különösen szép időszakként maradt meg bennem. Szeptemberben a nagylány iskolás lett, úgyhogy ezzel voltunk elfoglalva.

Valamikor menet közben elugrottunk egy 4D-s ultrahangra, ahol eltéveszthetetlenül kiderült, hogy a legújabb fejlesztésünk lány típusú. Ennek megfelelően varrtam az újabb baldachint, ágyneműt. És most kitomboltam magam babaruha-ügyben: habos-babos, rózsaszín, csillámos csodákat vásároltam, mondván mikor, ha nem most.

December végére voltam kiírva, meg is szerveztük, hogy hogyan lesznek az Ünnepek, ha közben szülök. December 8-án hétfőn (!) vizsgálatra voltam hivatalos a dokihoz, aki mindent rendben talált, megdicsért, hogy milyen jól bírom a véghajrát, lelkemre kötötte, hogy most már ne emelgessem a fiamat és ne süssek-főzzek órákig. Rákövetkező szerdára adott időpontot, mire viccesen említettem, hogy én eddig kedden szültem, érdekes lenne, ha ez holnap is így lenne. Morgott, hogy az még korai (nem volt betöltve a 37. hét) és érti, hogy én már szívesen találkoznék személyesen is a babával, de neki holnap spec. garázskaput jönnek szerelni, úgyhogy inkább ne.

Másnap reggel – kedden – szép, kitartó, mérhető, szabályos és rendszeres fájásokra ébredtem, úgy fél 6 tájban. Mondtam a Zembernek, hogy inkább ne menjen dolgozni. Elmagyarázta, hogy ma nem szülhetek, hiszen 1. még korai, 2. a doki sem ér rá. Én két határozott fájás közben értésére adtam keresetlen egyszerűséggel, hogy sem engem, sem a születendő lányát nem érdekli ez az egész, irány a kórház, az a biztos. A 3. gyereket ugyebár észrevétlen szüljük meg, futtunkban. Szóval még azon is aggódtam, hogy beérünk-e a kórházba időben.

Nagylányt azért még elvittük a suliba, szóltam az ofőnek, hogy szülni megyek, ma más jön a gyerekért. Akkora lett a szeme, mint a levesestányér, de mire kettőt szólhatott volna, már ott sem voltunk. 9 körül értünk be a Péterfy-be, ahol gyorsan sorra kerültem (3. gyerek? fájások? jesszus, azonnal nézzen rá valaki!). Megállapították, hogy vannak rendszeres fájások, de ez még nem szülés. Viszont szerintük 24 órán belül meglesz a baba. Sétálgassak. Hát, gondoltam magamban, ez nem igaz: nekem a szülés egy maratonnyi sétával kell, hogy kezdődjön mindig? Untam már a kórházi folyosókon grasszálást és hiába volt a Péterfy padlója más mintájú, így sem vonzott a dolog. Így – külön engedéllyel – elhagytuk a kórházat és a Keletinél lévő gyorsétteremben kb. halálra zabáltam magam. Ha jól emlékszem, két menüt ettem meg. Szerintem ma belehalnék a mennyiségbe.

Vissza a kórházba, ahol kora délután elkezdtük a szülés-előkészítő procedúrát: öreg barátommal, a beöntéssel kezdtünk. Ez életem egyik legviccesebb szituja volt: aznap ott volt a szülészeten egy gyakornok lány. A beleegyezésemmel részt vett az előkészítésben: borotvált, ctg-re kötött, stb. A beöntést is ő csinálta, de szegény nagyon rutintalan volt (valszeg én több beöntést csináltam végig, mint ő), és sokáig pepecselt a csövekkel, meg a vízzel. Én meg ott feküdtem kiterítve, várva a végzetet. Egyszer csak felharsan egy határozott hang: „Akárkicsodácska, kész a beöntés a kettesnek?” „Még nem” – hangzik az elhaló válasz és némi kapkodás figyelhető meg. „Hát akkor igyekezz, mert elhűl a víz, anyukának meg megfázik a bele!” – mindezt ordítva.

Jót kuncogtam a dolgon, közben valaki behívta a dokimat, aki csoda boldog volt, hogy legalább a garázskapuját megszerelték délelőtt, így pont ráér egy szülésre. Azért nem aggódtam, mert megbeszéltük, hogy kapok gerinces érzéstelenítést, így egy cseppet sem foglalkoztam a dologgal, úgy voltam vele, hogy majd felfekszem a szülőágyra, kicsit beszélgetünk, aztán majd érzek némi halvány nyomási ingert, és mire háromig számolok, már foghatom is a kislányomat.

Majdnem így is történt, azzal a kis különbséggel, hogy az érzéstelenítő valamiért egy kb. 4 cm széles sávban a hasam alsó részén egyáltalán nem hatott. Úgyhogy a kéjutazás helyett egy faramuci és fájdalmas helyzetben találtam magam. Nem úgy és nem ott fájt, ahol megszoktam az előző két szülés alatt, viszont abban a 4 cm-ben mintha tüzes kampókkal hasogattak volna. Úgyhogy elég sokat óbégattam, fájdalmamban és sértettségemben (nem ezt ígérték…).

Szóval nem volt őszinte a mosolyom, ráadásul most a kitolás is lassabban ment, plusz a szülésznő is erőszakoskodott, hogy figyeljek rá, és lassítsak, ha nem akarok gátmetszést. Valahogy sikerült koncentrálnom a dologra, de arra nem emlékszem, hogy hányadik nyomásra született meg a lányom. Azt tudom, hogy nem felsírt, hanem felvisított, mint egy kis malac.

Mire megtörölgették és ellátták, addigra már jól hatott nálam az érzéstelenítő és a doki meg a szülésznő vígan hímezgettek valamit ott belül, de ebből én semmit sem éreztem. Viszont majdnem lefordultam az ágyról, mikor behozták a babát, és közölték, hogy 57 cm és 4000 gramm. Ráadásul hivatalosan koraszülött, mert a 37. hétben voltunk. Szóval lett egy süldő méretű koraszülöttem, aki addigra megbékélt a dolgokkal és nyugodtan pislogott a büszke apa karjában.

Rutinos szülészet-járóként egy kétágyas kórtermet kértünk, szerencsére az egyik alapítványi fizetős szoba pont szabad volt. Berendezkedtem a háromnapos együttlétre. Amiből persze nem lett semmi – szokás szerint – mert a babának besűrűsödött a vére, amit 9 napon keresztül hígítottak vissza a koraszülött intenzíven. Ahol grátisz még súlyosan be is sárgult. Úgyhogy a kétágyas kórteremben azzal múlattam az időt, hogy a szobatárs ikreit nézegettem, olvastam, és amikor csörgött a mobil, hogy mehetek szoptatni, akkor szaladtam. Az intenzív osztályon első nap jelezték, hogy vigyek be saját ruhát, mert ők nincsenek felkészülve 62-es méretre.

Végül minden rendben lett, karácsony előtt néhány nappal haza is mehettünk. Valóban nem volt könnyű a két picivel, de azért valahogy túléltem. Bár néhány hónap elég homályos. Mindenki nagyon büszke volt ránk a családból, hogy milyen szépek vagyunk így öten. Senki sem sejtette, hogy erre azért még egy ÁFÁ-nyi létszámot simán rádobunk.

A lyány azóta már 8 éves elmúlt, szőke, kékszemű, és valami elképesztő önbizalma van. Úgy él, ahogy született: sietve, visítva, utat törve, elégedetten, gyönyörűen…

Zsé

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.