Első hetek: vagy sírtam, vagy hánytam

A terhesség önmagában is csoda, de nálunk pláne az. 2009-ben konizációm volt, aztán a műtét után (!) közölték, hogy van 60 százalék esélyem teherbe esni, pozitív fogantatás után pedig azonnal veszélyeztetettre vesznek, és örüljek, ha nem vetélek el a kilenc hónap alatt. Szóval ezek tudatában augusztusi esküvőnk után vásároltunk egy szép kis kuckót a családunk legnagyobb segítségével, amin férjem gyakran hajnal 3-ig dolgozott, szépítgette, teljesen felújította, ezzel is spórolva. De megtanult glettelni, festeni, parkettát csiszolni, édesapám mellett burkolni és a többi férfidolgot is.

Megbeszéltük, hogy februárban elkezdjük a babaprojektet, azaz szülők akarunk lenni. A februári menstruációm után szépen ment az éleslövészet, kétnaponta. Ahogy terveztük. Nem különösebben figyeltünk oda az étkezésre, tudni kell, hogy nem iszunk, nem dohányzunk. Férjem huszonkét évig volt élsportoló, az ő oldala rendben volt. Izgultunk, és nem is gondoltunk gyors sikerekre. Aztán március elején nem jött meg, elkezdett irtózatosan befeszülni a mellem és éreztem, valami nem a megszokott módon történik odabent. Nem akartam beleélni magam, nem hittem el, hiszen a műtét, meg hát kinek jön össze elsőre… Aztán bementem egy szupermarketbe vásárolni, és megálltam a tesztek előtt. Bámultam, mit egy tök, aztán levettem a polcról egyet és hazavittem. „Reggeli első vizelet.” Hm. De mi azonnal tudni akarjuk! Hát megcsináltam. Férjem bement pár perc után, én kint a kanapén, a nappaliban ültem, és jobban izgultam, mint az államvizsgámon. Csend. Majd kijött vigyorogva, hogy szerinte ez kettő csík. Igen. Kettő csík volt. Még mindig nem mertünk örülni. Másnap telefon a dokinak, aki behívott egy gyors ultrahangra.

Ültünk a padon a szülészet előtt, vártuk, hogy vége legyen a vizitnek. Gömböc kismamák jöttek-mentek, babasírás néha. Mi csak fogtuk egymás kezét és vigyorogtunk, mint valami rossz gyerekek.

Az orvos megengedte, hogy férjem is bejöjjön az ultrahangra. „Igen, ez egy szép, jó helyen lévő petezsák” - néztük a monitor furcsa fekete pacáját és nem mertem a férjemre nézni, nehogy vizesre bőgjem a vizsgálót.

Ezek után lehetőségem adódott, hogy ne dolgozzak, viszont nem indokolta orvosi javallat. Jé, micsoda meglepetés – nem vagyok veszélyeztetett, csak vigyázzak magamra, természetesen. Illetve magunkra. Mivel jól voltam, nem mentem betegállományba.

Ilyenkor azt mondják, ne nagyon terjesszük a hírt, hogy baba jön, hiszen sérülékeny, de nehéz a fültől fülig érő vigyort letörölni a képedről.

Aztán a hormonok beindultak. Vagy sírtam, vagy hánytam. Reggel általában hánytam, aztán napközben bármitől sírtam, aztán este ismét egy kis rosszullét. Jöhettek a netes tippek: citromos víz, gyömbér, keksz. Ugyan. Egyik se jött be, szó szerint be igen, aztán maximum két perc után ki. Rendszeresen eszem, sokszor keveset. Tömöm a gyümölcsöt, meghalok alma nélkül újabban.

Minden új számomra, nem tudom mi lesz, hogy lesz. Bújom az internetet, ismerősök tapasztalatait. Ja és már nem tudom begombolni a farmert. A poszt írásakor a 10. hetemet töltöttem.

Zsuzsi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?