A hányós vírus után a nátha terített le

PUBLIKÁLÁS: 2015. május 06. 07:00

20. hét

Miután sikeresen kilábaltunk a hányós-hasmenős vírusból, engem elkapott a nátha. Puhított pár napig torokkaparással, majd kicsit megindította a csapokat, hogy aztán szombaton egy gyönyörűen kivitelezett forgórúgással totál kiterítsen. Szégyenletesen lenyomott, vasárnap délután már olyan gondolatokkal vergődtem az ágyban, hogy meglékelem a fejem, hogy kijöjjön a sok szmötyi, vagy hogy leharapom a nyelvem, annyira fáj (mert persze mikor jöjjön ki egy afta rajta..?), és minden kimerültségem ellenére képtelen voltam aludni.

Közben borzasztó lelkiismeret-furdalásom van, hogy az én újkeletű ellustulásom miatt ütötte fel a fejét az elmúlt két hónapban három betegség is a családunkban. Nem szeretnék kifogások mögé bújni, de ez a változás mostanában nekem kicsit túl sok, és az evéssel leginkább úgy vagyok, hogy majd valamit összeütök – és ez az esetek közel felében nem az elmúlt egy évben megszokott vonalhoz igazodik. Hozzátartozik még, hogy a kívánósságom irányzata sem könnyíti meg a dolgom, hiszen mindig csak vajas kenyeret, földimogyoró-krémes kenyeret, vagy pizzát tömnék a fejembe. Na meg epret. Úúúúúgy várom már az eperszezont!

Most viszont azt sem tudom, hova kapjak. Mihez ragaszkodjak, min lazítsak. Az eddigieknél még kevésbé vagyok képes a környezetemmel szembe menni, ha egészséges életmódról van szó. Egyszerűen itt most* minden nagyon más, semmi sem az enyém, sok napi szinten használt konyhai holmink el van csomagolva, az alapanyagokkal is visszafogtam magam a helyhiány miatt, és a tény, hogy ha bevásárlok Budapesten, azt Pécelig haza kell cipelnem banyatankban, a vásárlási kedvemet is elveszi. Az alma az egyetlen „idénygyümölcs”, amit már eléggé unok, és a zöldségek is csak lassanként kezdenek lecserélődni, így leginkább a különböző gabonákkal, krumplival, húsokkal tudok zsonglőrködni – de ez nem túl változatos.

Borka pedig... Amilyen meglepetésszerűen hirtelen jött ki az előző 8 foga, úgy most a jobb felső kisőrlője kegyetlenül megkínozza. Az ébren töltött idejének a 70 százalékát karban szeretne lenni (ami egyébként végtelenül cuki, állandóan ölelget és puszilgat), dehát ugye, nem lehetek csak anya, mert ha nincs vacsora, rend meg viszonylagos tisztaság, akkor jönnek a „De mit csináltál egész nap?” kérdések. Hát. Túléltem. Túléltünk.

Az sem emeli a hangulatomat, hogy múlt héten a bábám párja intenzív osztályra került. Naponta többször gondolok rájuk, és nagyon szurkolok, hogy minden rendbe jöjjön. Szerveződött egy kis csoport a családjuk segítésére, és szeretnék aktívan részese lenni, én is főznék-sütnék, de egyelőre ez a katatón állapot megbénít abban, hogy más életében is aktív szerepet vállaljak.

Persze bőven történtek jó dolgok is. Elvégezték a második genetikai ultrahangot, amin minden jónak tűnt, de például képet azt nem kaptam (még pénzért sem, mert az Uzsokinak nincs kerete tekercsre a gépbe – persze azt nem forszíroztam, hogy a fizetős 4D-s pácienseknek hogyan nyomtatnak), és Apa sem tudott velünk tartani, mert csak délelőttre adnak időpontot. De hétvégén legalább jól megrugdosta a tenyerét Ketteske! Ezen felbuzdulva össze is gömbölyítette magát, és úgy kidudorodott a hasam bal oldalán, mintha lenyeltem volna egy sárgadinnyét. Azt hittem, ki fog törni a kis Alien!

Pénteken pedig férjhez ment a legjobb barátnőm. Hangulatos kis buli volt, temérdek finom falattal, és jó társasággal. Borka édesen bealudt a hurciban, így tudtunk tizenegyig maradni – mi több, rákötött gyerekkel a férjem hajlandó volt táncolni is! Ez egy elég pozitív meglepetés volt számomra, és így összességében még jobban éreztem magam (pedig már erősen éreztem, hogy másnap kínlódni fogok a betegséggel)!

Most igyekszem csak lebegni. Ez is egy olyan időszak, amivel annyit tudok kezdeni, hogy tudatosítom magamban: elmúlik. Néhány nap, és kimegy belőlünk a takony. Pár hét, és degeszre tömhetem az állandóan éhes pocakomat mindenféle friss vásárfiával. Talán ezután a kevésbé kellemes átmenet után végre lenyugszom annyira tudatalatti szinten is, hogy végre átalszom egy éjszakát anélkül, hogy ijedten riadnék fel a körülöttem alvók számát ellenőrizve, vagy hirtelen ellenállhatatlan késztetést érezve egy kiadós pakolászásra. Csak tartanánk már ott!